HTML

Rajtam múlik

A Polgári Platform pártok fölött álló civil szervezet. Célunk az alkotmányos demokrácia és a szabadság eszméinek polgári képviselete, a szélsőségektől mentes középosztály kultúrájának népszerűsítése, a szabályozott, szabad piacgazdaság melletti kiállás, valamint az emberi jogok védelme. Legfontosabb küldetésünk, hogy mozgósítsuk az embereket a választásokon való részvételre, hiszen sorsunk a saját kezünkben van.

Köszönjük!

Friss topikok

Pisont István is fellép a rasszizmus ellen

2014.04.06. 00:17 :: rajtammulik

Különleges kezdőrúgással vette kezdetét a Budapest Honvéd - DVTK mérkőzése. A kezdőkörbe Pisont István, az MLSZ U18-as válogatottjának szövetségi edzője lépett, hogy felhívja a figyelmet a hazai pályákon tapasztalható kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére. A kezdőrúgást megelőzően a szurkolók és a játékosok a hangosbemondón keresztül meghallgathatták a Polgári Platform antirasszista kiáltványát is:

Hiszünk a fociban, a világ legjobb játékában.

Hiszünk a versenyben.

Hiszünk a tisztességben,

Hiszünk a csapatunkban.

Hiszünk a győzelemben.

A pályán csak az számít, hogy ki a gyorsabb, az ügyesebb, a tehetségesebb.

Mindegy, hogy egy játékos, vagy egy szurkoló milyen bőrszínnel született.

Mindegy az is, hogy egy játékost, vagy egy szurkolót gyerekként milyen vallásúnak neveltek.

A foci összeköt mindannyiunkat.

 

Szurkoljunk együtt a rasszizmus ellen.

 

A videóban Pisont István hívja fel a figyelmet a rasszizmus veszélyeire.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rajtammulik.blog.hu/api/trackback/id/tr55956438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása