HTML

Rajtam múlik

A Polgári Platform pártok fölött álló civil szervezet. Célunk az alkotmányos demokrácia és a szabadság eszméinek polgári képviselete, a szélsőségektől mentes középosztály kultúrájának népszerűsítése, a szabályozott, szabad piacgazdaság melletti kiállás, valamint az emberi jogok védelme. Legfontosabb küldetésünk, hogy mozgósítsuk az embereket a választásokon való részvételre, hiszen sorsunk a saját kezünkben van.

Köszönjük!

Friss topikok

A magyar foci árjásítása - döntésektől ítéletekig

2014.06.26. 09:00 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sporttörténeti sorozatunkban ezúttal a zsidó klubok meghatározó személyiségeiről és történéseiről olvashatunk, Rónai Egon tollából.

Semmi nincs véletlenül, egyetlen folyamat sem vizsgálható előzményei nélkül. Hogy ezekből tanulnunk-e, az a mi felelősségünk. Hogy észrevesszük-e, ha ismét felütik a fejüket azok a bizonyos jelek.

 Az antiszemitizmus, amely a XX. század elején felerősödött, majd a két háború között mind jobban fellángolva végül emésztő tűzként pusztított, nem kímélte a sportéletet sem. Volt segítőkészség is, jó szándék is: kevés, ritka.

Már 1912. október 6-án így írt a korabeli Nemzeti Sport: „Zsidó-keresztény ütközet zajlik az MTK – MAC mérkőzésen. (…) Két ellentétes világnézet hadakszik a sportban ilyenkor.” Még ha ez túlzás is volt, a hangulatot hűen leírja.

A kezdeti években a Budapest-centrikusan ébredő versenysport és különösen a labdarúgás vonzó lehetőség volt a középosztálybeli fiatalok számára, hogy tehetségüket megmutassák. Divatos volt élsportolónak lenni. A finanszírozást a klubok mögé a nagytőkések és a középosztálybeliek biztosították, az egy adott kerületben vagy városrészben nagy tekintéllyel bíró polgárok – a fővárosban különösen nagy számban a zsidó közösség tagjai - jelentették ezeket a rétegeket.

Ezzel összefüggésben a klubvezetők, a pénzeket a sport érdekében ténylegesen elköltő, azzal gazdálkodó intézők is javarészt zsidók voltak. Kimondhatjuk, hogy a magyarországi professzionista versenysport kialakulásában megkerülhetetlen érdemeket szerzett és a népességbeli arányánál messze nagyobb súllyal vállalt szerepet a magyar zsidóság.

Az 1920-as években a trianoni sebeket belső ellenség kijelölésével orvosló szélsőjobb meg is találta bennük célpontját. A Magyarság című lap a sportvezetőkről így írt: „Galícia rongyszedő söpredékéből milliomosodtak át sportpártolókká.”

Márpedig nélkülük nem lett volna magyar futball. Az MTK igazgatója, Fodor Henrik korának meghatározó sportvezetője volt. Langfelder Ferenc, az UTE intézője; Reiner Sándor, a Vasas futballigazgatója; Brüll Alfréd, az MTK elnöke; Aschner Lipót, az Újpest elnöke; Reihard Ottó, a NAC elnöke; Mayer Béla, a Kispest intézője; Herczog Edvin, a vidéki klubok fővárosi intézője nem titkoltan mindannyian zsidók és a szélsőjobb gyűlöletének gyakori tárgyai voltak.

A numerus clausus zsidóellenes passzusainak évtized végi enyhítése, a futballban megjelenő keresztény urak (például Somogyi Szilveszter szegedi polgármester, Vásáry István debreceni városvezető), a szombathelyi Lingauer Albin nemzetgyűlési képviselő és mások elejét vették annak a nézetnek, hogy a labdarúgás a zsidók sportja lenne. Tíz év viszonylagos nyugalom következett.

Ám ’30-as évek erősödő antiszemitizmusa, a náci nézetek terjedése, és végül 1938-ban Hitler bécsi bevonulása után Ausztriában azonnal lezajló közéleti zsidótlanítás bátrabbá tette az itthoni zsidóellenes hangokat is. Szeptemberben már így ír a Magyarság: „Zsidó üzleti célokat szolgál a magyar labdarúgósport. Az elnökségben 23-ból 9, a vidéki kerületi alszövetségekben 87-ből 45 elnökségi tag, a Nemzeti Bajnokság 31 klubvezetőjéből 16 zsidó.”.

Hogy honnan tudták, ne firtassuk. Hogy mit sugalltak vele, az világos. Ennek a hangulatnak ráadásul a politika is mindinkább megfelelt. Először 1938-tól a Német Birodalomba és Olaszországba nem utazhattak magyar zsidó sportolók és sportvezetők, majd 1939-ben zsidók már nem lehettek sportoktatók (edzők) sem.

1939. áprilisában a 2. zsidótörvény korlátozta a zsidók munkavállalását. Az MLSZ-ben egyáltalán nem vállalhattak feladatot, az egyesületekben 12 százalékos lehetett a jelenlétük. A szélsőjobb nyomására lemondott Usetty Béla nemzetgyűlési képviselő, akit folyamatosan zsidó kapcsolatokkal vádoltak. Helyére a kormány Gidófalvy Pál hódmezővásárhelyi tanácsnokot nevezte ki miniszteri biztosként az MLSZ élére: nem is leplezték a szándékot, kézi vezérléssel árjásítani a magyar labdarúgást.

Gidófalvy nyíltan antiszemita, nagyhangú fajvédő volt. 1946-tól, több tárgyalásban és perújrafelvételben 1949-ig tartó Népbírósági pere lényegében az egyetlen forrás arra nézve, hogy miként képzelték a korabeli kormányzati szereplők a zsidótlanítást a magyar sportéletben. Ahogy Gidófalvy védekezett, az ő feladata nem volt más, mint „a sport egészségesebb nemzeti alapokra helyezése és az átállítás munkájának maradéktalan végrehajtása.”.

Ezek a kódok a zsidók kizárását és a faji alapú oktatási-sportpolitikai megfontolásokat jelentették. Gidófalvy kinevezésének napján kiáltványt intézett az ország keresztény fiatalságához, mert a jövőben „Magyarországon csak keresztény sportember vezethet labdarúgó-mérkőzést.”.

A szinte ingyenessé váló villámtanfolyam után több mint 500(!), megfelelő származását igazolni nem tudó bírót rúgtak ki a testületből. Elvették a csapatok intézőinek jogosítványait, származásuk igazolásáig nem dolgozhattak: a klubok vezetésében, az MLSZ-ben, a gazdasági ügyek intézésében, a játékvezetők között nem maradhatott zsidó.

Egyúttal a keresztény szellemiség elterjesztésén is munkálkodott a miniszteri biztos. A kereszt elhelyezése minden klubházban, a nemzeti zászló felhúzása a pályán minden meccs előtt, a káromkodás tilalma a pályán és a lelátón egyaránt („a játékból azonnal eltávolíttatik, aki  társai felé káromkodik vagy trágár kifejezést használ), szándékosan okozott súlyos sérülés esetén örökre eltiltás, a klub pályaválasztói jogának törlése szerepelt egyebek között a kemény intézkedések között.

A profi klubok vezetőségében sok zsidó mecénás ült. Ahogy közeledett a vészkorszak, ahogy szűkültek gazdasági lehetőségeik, majd ahogy kizárták őket a klubok életéből, sok hazai egyesület roppant meg anyagilag. Elsőként a Nemzeti dobta be a törülközőt. Utána jött az MTK proficsapata, a Hungária. Brüll Alfréd már 1939-ben jelezte, hogy nem tudja tovább finanszírozni a klubot, erről szintén a Magyarság értesítette ujjongva szélsőjobbos olvasótáborát.

De a két nagy ellenfél, az FTC és az UTE vezetése egy tanácskozáson még rávették, hogy folytassa. 1940-ben ennek megfelelően a három nagy versenyfutásával dőlt el a bajnokság. De közben megérkezett a felszólítás, miszerint a Hungária iktassa ki soraiból a zsidótörvény hatálya alá esőket. Brüll magától visszavonult volna, de a klub közgyűlése úgy döntött, hogy nélküle nem folytatják, és július 8-án kimondták a klub feloszlatását.

A következő szezonban azonban az MTK játékjogát is elvették és Gidófalvy miniszteri biztos személyesen oszlatta fel a futballszakosztályt: négy zsidó származású játékos szerepeltetése és hazafiatlan magatartás miatt. A Hungária körúti pályát is elvették a klubtól, azt a MOVE kapta meg, majd lebombázott állapotában, 1945-ben a főváros visszaadta az újjáalakuló MTK-nak.

A métely terjedt a sportban is: egymást jelentették fel a klubok „rejtegetett kétes származású egyének” foglalkozatásáért. A Nagyváradi AC például a Vasast, mert egy zsidó származású illető akart állítólag velük meccsidőpontról egyeztetni. Az angyalföldiek akkor még megúszták, de 1944-ben a kultuszminiszter zsidó szurkolótábora miatt felfüggesztette a klub engedélyeit, majd más néven (Kinizsi) új klubként indította újra. Igaz, néhány hónappal később ez már nem lehetett volna indok: 1944. augusztusától zsidó – sárga csillaggal megjelölt – személy nyilvános eseményt, például labdarúgó mérkőzést nem látogathatott.

A Hóman Bálint által az Országos Sport Központon keresztül feloszlatott egyesületek között az MTK-n kívül olyanokat találunk, mint az MTE, a Sirály, a Duna, az Újpesti Evezős Egylet, a győri Hungária, összesen 32-t, majd 1944 májusában még 95-öt. Valamennyivel szemben a zsidókapcsolat volt a vád, néhol ténylegesen kimondva, néhol kimondatlanul, holmi hazafiatlanságba burkolva.

Az FTC-t külön meg kell említeni ebben a gyalázatos történetben. A Fradi alapítói között ugyanúgy voltak zsidók, vezetőségében éppúgy ültek üldözöttek, mint szinte valamennyi hazai élklub elnökségében. A klub vezetése az utolsó lehetséges pillanatig kiállt zsidó honfitársai mellett. 1940-ben ragaszkodott ahhoz, hogy a két nagy rivális, a zsidó nagytőkések által vezetett UTE és MTK tulajdonosaival az utolsó fillérig elszámoljon a válogatott meccsek bevételei után. (Ennek a három klubnak a stadionja volt alkalmas válogatott meccsek rendezésére és megállapodásuk szerint akármilyen arányban is vállaljanak részt a rendezés költségeiből, a bevételeket harmadolják egymás között.) Csak Gidófalvy kifejezett tiltására álltak el ettől. A miniszteri biztos azzal vádolta meg a Ferencváros vezetését, hogy „közös érdekeik miatt összejátszik a zsidókkal.”.

Brüll Alfrédot a fradisták (és az újpestiek) erőteljes kérése tántorította el attól, hogy 1939-ben befejezze az MTK és a Hungária finanszírozását.

A ferencvárosiak voltak azok, akik – sikertelenül - kihallgatást kértek Horthy Miklós kormányzótól a magyar sport érdekében, a zsidók kizárásának enyhítéséért.

S hogy miért vélekedik - igaztalanul - a közvélemény jelentős része mégis úgy, hogy a zöld-fehéreknek közük van a rémes ideológiához, közük van a nyilasokhoz? Úgy jártak, mint történetük során nem utoljára: a politika, a politikusok kinézték maguknak a klubot. Jaross Andor belügyminiszter, a zsidóság deportálását elrendelő háborús bűnös 1944. augusztusában jelölte magát a klub elnöki székébe: nem volt akkor már, aki ennek ellenállhatott volna.

Személye, tevékenysége, szörnyű bűntettei a korabeli közbeszédben nyilas klubbá tették az FTC-t, teljesen igazságtalanul. Sem vezetői, sem sportolói, sem szurkolói nem voltak mélyebben átitatva annak a kornak borzalmas eszméivel, mint a magyar társadalom egésze.

Sőt, Sebes Gusztáv és más kortársak többször emlegették – még Gidófalvy népbírósági perében is - hogy a lehetőségek határáig szolidárisak voltak üldözött sporttársaikkal szemben. Ideje, hogy ezt is kimondjuk: a Fradi nem volt nyilas klub!

Az árjásítás nem csak a labdarúgást érintette. Ökölvívó, kézilabda, vívóklubokat szüntettek meg, fejeztek le, zárták ki sportolóikat tömegesen. Az úszóélet legjobbjait kergették el a medencéktől. Helyükre a leventemozgalom nemzetiszocialista vezetői kerültek, meg az új lehetőségekkel élni próbáló tehetségtelen söpredék.

Braun Csibi József, Brüll Alfréd, Petschauer Attila, Kabos Endre, Weisz Árpád és a többiek életútja azt mutatja, hogy az aljassággal szemben egy dicsőséges, sikeres élet sem véd meg. Őket elvesztettük a holokauszt vagy a háborús öldöklés során, de a sport már 1945 tavaszán talpra állt és segített sebeiből gyógyulni a nemzetnek. A zsidó túlélők a gettóból szabadulva, a koncentrációs táborokból, a halálmenetekből visszatérve újjáteremtették az egyesületeket, a szakosztályokat, edzeni kezdtek vagy éppen oktatni. Semmi nem volt már olyan, mint korábban. De legalább ismét volt.

A Fradi elnökét, Jaross Andort a Népbíróság halálra ítélte és 1946.április 11-én kivégezték. A deportálásokat elrendelő politikus lelkén legalább 430 ezer magyar ember halála szárad.

Dr. Gidófalvy  Pált, az MLSZ árjásító miniszteri biztosát népellenes bűnökben marasztalta el a bíróság, 1949. szeptember 26-án egy év hat hónapnyi börtönre ítélte. Vér nem tapadt a kezéhez. Emberek életét tette tönkre, életműveket rombolt le, egy pusztító, gyilkos eszme nevében harcolt a humanizmus ellen.

Nincs rá mentség.

---

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen 

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://rajtammulik.blog.hu/api/trackback/id/tr376406559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Larry Silverstein 2014.06.26. 22:59:09

'A Polgári Platform pártok fölött álló civil szervezet. Célunk az alkotmányos demokrácia és a szabadság eszméinek polgári képviselete, a szélsőségektől mentes középosztály kultúrájának népszerűsítése'

- gondolom a Soros alapítvány fizeti a függetlenségeteket.

A poszthoz: Nem érdekelnek a sérelmeitek tünjetek a picsába a címlapról, pazaroljátok a biteket.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.06.26. 23:01:35

Ha jól értem, anti-antiszemitizmus jelszóval zsidó sporttörténelmet írnak a zsidók, bevíve a politikát a stadionokba, ahogy mondani szokták.

Remélem, nem hagyják ki az általuk az Aranycsapat tizenkettedik játékosaként hívott espiónt, besúgót, Szepesi-Friedländert, a Szűcs Sándort megölő-megölető ávós és egyéb zsidó pribékeket, valamint az utódpárt sportpolitikusait sem: a sportminiszter gyurcsányit, Mesterházy nevű államtitkárát, a libatolvaj portást, Zuschlagot, Szigetvárit sem.

Na meg a Fradi és más klubok zsidó "befektetői" is helyet kaphatnak az albumban.

barkaba 2014.06.27. 06:20:00

Ez a valódi rasszizmus. Azt emlegetni furt, ki volt a zsidó a magyar(foci, sport) sikerekben. Ezért is szeretünk benneteket annyira. Meg a világ is ezért szeret.

bölcsbagoly 2014.06.27. 09:14:04

Az meg hab a tortán, hogy olyan is az árjásítás áldozatként van feltüntetve, aki a felrobbantott Margit hídon lelte a halálát.