HTML

Rajtam múlik

A Polgári Platform pártok fölött álló civil szervezet. Célunk az alkotmányos demokrácia és a szabadság eszméinek polgári képviselete, a szélsőségektől mentes középosztály kultúrájának népszerűsítése, a szabályozott, szabad piacgazdaság melletti kiállás, valamint az emberi jogok védelme. Legfontosabb küldetésünk, hogy mozgósítsuk az embereket a választásokon való részvételre, hiszen sorsunk a saját kezünkben van.

Köszönjük!

Friss topikok

Kárpáti Károly: aki legyőzte a németeket

2014.03.28. 11:24 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a…

Szólj hozzá!

Címkék: rasszizmus antirasszista

Kerekasztal-beszélgetés: sajtóközlemény

2014.03.26. 15:03 :: rajtammulik

Míg az ország első emberei a VIP páholyokban mit sem törődnek a rasszista rigmusokkal, nem lesz változás a magyar pályákon   Az olasz Atalanta legutóbbi utánpótlás meccsén az egyik játékos a tengerparti árusokra használt nápolyi kifejezéssel illetette az ellenfél…

Szólj hozzá!

Címkék: sajtó foci rasszizmus szurkolás antirasszista polgári platform

Kabos Endre – sikerek hosszú sora, rövidre mért élet

2014.03.21. 13:18 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a…

Szólj hozzá!

Címkék: stadion rasszizmus szurkolás

Sajtószemle a Szavazz a Jobbik ellen Facebook-csoport március 15-ei akciójáról

2014.03.15. 22:38 :: rajtammulik

Ahogy tegnap megírtuk, a Polgári Platform támogatja a Szavazz a Jobbik ellen március 13-án a Facebookon elindult közösségi kezdeményezést. Ezzel is arra biztatva minden Magyarország jövőjéért és jólétéért aggódó polgárt, hogy tegyenek meg minden demokratikus lépést, egyéni…

1 komment

Címkék: sajtó jobbik marcius15 2014 antirasszista polgári platform

Dr. Fuchs Jenő: Aki kivívta az elismerést

2014.03.15. 00:58 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a…

Szólj hozzá!

Címkék: rasszizmus szurkolás Fuchs Jeno

A Polgári Platform támogatja a Szavazz a Jobbik ellen Facebook-oldalt és más antirasszista civil kezdeményezéseket

2014.03.14. 14:47 :: rajtammulik

A Polgári Platform választásra hívja a magyar polgárokat. Szavazzanak akármilyen színű pártra, de tegyék le a voksukat valami mellett, és ezzel erősítsék a rasszista, antiszemita, szabadságellenes politikával szemben szavazók táborát. A Polgári Platform, minden ezzel kapcsolatos…

1 komment

Címkék: közlemény jobbik 2014 antirasszista

Borkai Zsolt: "A sportoló tiszteli az ellenfelét, bárhogy is nézzen ki"

2014.03.07. 22:03 :: rajtammulik

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint a sport a fair playről kell, hogy szóljon, és harcolni kell a rasszizmus ellen.

Szólj hozzá!

Címkék: videó stadion rasszizmus szurkolás Borkai Zsolt

Hajós Alfréd, aki mindenben első volt

2014.03.04. 13:31 :: rajtammulik