HTML

Rajtam múlik

A Polgári Platform pártok fölött álló civil szervezet. Célunk az alkotmányos demokrácia és a szabadság eszméinek polgári képviselete, a szélsőségektől mentes középosztály kultúrájának népszerűsítése, a szabályozott, szabad piacgazdaság melletti kiállás, valamint az emberi jogok védelme. Legfontosabb küldetésünk, hogy mozgósítsuk az embereket a választásokon való részvételre, hiszen sorsunk a saját kezünkben van.

Köszönjük!

Friss topikok

Török Gyula – Béka, a tékozló fiú

2014.02.11. 13:29 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Ezúttal az idén elhunyt Török Gyula olimpiai bajnok ökölvívóra emlékezünk.

torok_gyula.jpgA szegénységben élő, roma családból származó kispesti fiú pályája hollywoodi mesébe illően indult. Szó szerint az utcán fedezték fel, ahol gyerekkorában gyakran megfordult, főként verekedés céljából. Fogarasi Mihály, a KAC edzője fantáziát látott a problémás magaviseletű kispesti fiú öklében, akit öt testvérével, édesapja korai halála miatt, édesanyja nevelt. Többen az atyai szigor hiányát hozzák magyarázatul hirtelenségére. Forrófejű természete végigkíséri, sokszor megakasztja, hátráltatja pályafutását.

A tehetséges fiúról első meccse előtt kiderül, hogy minden kategóriához „alul-méretes”, így a mázsáláshoz speciális ólomnehezékkel ellátott cipőben érkeztetik, így életében először a „levegőnél” is könnyebben mérkőzik meg ellenfelénél: és sikert arat.

Az ’56-os olimpián koránál fogva még nem indul, de abban az évben ifi bajnoki címet szerez. A nyitott határok őt is elcsábítják, egészen Angliáig megy, ahol profi is lehetne, de a szíve hazahozza. Amilyen erős, olyan törékeny. Igaz ez testére-lelkére. Az ökölvívás során számtalanszor töri kézcsontjait, pályája során súlyproblémák hátráltatják, nem is sikerül hosszú távon légsúlyban maradnia.

1957-ben az MTK-hoz kerül, itt nyeri első felnőtt bajnokságát. Az 1960-as római olimpiát sikerül megnyernie, légsúlyban. Az ezt követő évek nem a zajos sikerekről szólnak, sokkal inkább a magánbunyókról és az eltiltásokról. Az 1964-es olimpiára való felkészülést viszont nagyon komolyan veszi, ennek ellenére, a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt, nem sikerül győzelmet aratnia. A ’68-as mexikói olimpiára pedig már nem jut ki, vitasorozatok, fegyelmi eljárások miatt örökös eltiltást kap a válogatottságtól.

Ezek után a még mindig amatőr Béka az NB II-ben pénzért bunyózott, edzés nélkül, rutinból. Sokan még így sem mertek kiállni ellene.

Eltékozolt élet vagy balszerencsék sorozata? Talán ez is, az is. Szakmai karriertörései mellett személyes tragédiák, veszteségek övezik életútját.

Felfedezője, Fogarasi így nyilatkozott róla a ’60-as évek végén: „Béka csodálatos tehetség volt, bárki ellen bátran kiállt, és ő kérdezte tőlem: Izgul, mester?- Hát…- feleltem. Nyugodjon meg, megverem! És már indult is a ring közepe felé…”.

Török Gyula 75 évesen, 2014. január 12-én halt meg.

kép forrása: mno.hu

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt.

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rajtammulik.blog.hu/api/trackback/id/tr285809263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.