HTML

Rajtam múlik

A Polgári Platform pártok fölött álló civil szervezet. Célunk az alkotmányos demokrácia és a szabadság eszméinek polgári képviselete, a szélsőségektől mentes középosztály kultúrájának népszerűsítése, a szabályozott, szabad piacgazdaság melletti kiállás, valamint az emberi jogok védelme. Legfontosabb küldetésünk, hogy mozgósítsuk az embereket a választásokon való részvételre, hiszen sorsunk a saját kezünkben van.

Köszönjük!

Friss topikok

Adler Zsigmond, a nagy kisember

2014.05.04. 15:25 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Adler Zsigmondról olvasható, Rónai Egon tollából.

 adler_papp.jpgTényleg kicsi volt. Nagyon. Legyen elég annyi, hogy soha nem kellett verseny előtt fogyasztania, neki nem okozott gondot, hogy az előírt súlycsoporti határon belül maradjon. A légsúly volt az övé, ami akkoriban 112 fontot, azaz 50,8 kg-ot jelentett. (Ma 52 kg a súlycsoport felső határa.)

Kicsi volt, de vagány, hát verték. Nem a ringben, ott ritkán, hanem a grundon, sokszor. Az egyik kínos, fájdalmas délutánon rájött, hogy meg kell tanulnia megvédeni magát. Elballagott a helyi sportklubhoz körülnézni, mit lehet ott csinálni. Ez Óbudán a Torna és Vívó Egylet, azaz a ma is működő TTVE volt. A birkózó szakosztályon belül zajlott az bokszélet: akkoriban országosan sem volt önálló még a sportág.

Adlerről gyorsan kiderült, hogy nem ijed meg az amúgy igen pici árnyékától: jó ritmusérzéke, fürgesége és a grundról hozott vagánysága remek elegy volt a ringben. Elég idősen, 16 évesen kezdett bokszolni, de ez akkoriban nem volt valódi hátrány: a külvárosi gyerekek javarésze rendelkezett azzal az állóképességgel, ami a sporthoz kellett.

1917-et írtak akkoriban, az amatőr sport az olimpiai mozgalom megjelenésével létjogosultságot nyert. A közgondolkodás változása, a polgári világban korábban lenézett testmozgás elismerése kultúraként, az antik eszmények divatja megváltoztatta a lehetőségeket is. Volt lehetőség a szegénysorú fiúk előtt is, főleg, mert a legtöbb egyesület számára a sikeres szereplés idővel fontosabbnak látszott a származási-vagyoni viszonyoknál.

Adler Zsigmond, a sokgyermekes családból származó Zsi, vagy Zsiga gyorsan kitűnt a többi közül. 1923-ban Budapest-bajnokságot nyert a súlycsoportjában – az első alkalommal kiírt bokszverseny első győztese volt, lévén övé a legkisebb, tehát elsőként ringbe lépő súlycsoport. A következő évben ő aratta a magyar ökölvívó válogatott első hivatalos győzelmét. Az osztrákok ellen vívtuk az első hivatalos nemzetek közötti versenyt, ahol 10:2 arányban nyertünk, és ahol persze megint Adler lépett elsőnek szorítóba, és nyert is, méghozzá kiütéssel. Érdekesség, hogy nem a saját nevén, hanem Sas néven versenyzett.

Az időközben önállósodó ökölvívók elváltak a birkózóktól, saját szövetséget alapítottak és a magyar versenyzők elindultak a legelső, 1925-ös stockholmi Európa-bajnokságon! Adler lett az Európa-bajnokságok történetének első ringbe lépő versenyzője, persze így az első magyar Európa-bajnoki résztvevő is! Csakhogy 1925. május 5-én, első meccsén vereséget szenvedett.

Még csak 24 éves volt, de ezzel elment a kedvbe a versenyzéstől. Akik ismerték, azt mondták, igazán soha nem is érdekelte. Húsz éves sem volt, amikor elkezdett a jelentkező fiatalokkal foglalkozni, alapmozgásokat, ütéseket gyakorolt velük.  Lényegében ösztönösen, jó szándékból, majd mindinkább hivatásból kezdett edzősködni.

Amikor a BTK-ban állást ajánlottak számára, örömmel fogadta el – edző lett és megtalálta a hivatását.

Első és utolsó veresége volt a stockholmi. Később mindig erre a mérkőzésre hivatkozott, ha arról kérdezték, milyen a jó bokszoló.

-         Engem mindig arra tanítottak, hogy gyorsan kell nagyot ütni. Ott megtanultam, hogy nem kell sietni. Lassan inkább, okosan. Persze a végén gyorsan, nagyot! – hunyorított csibészesen.

Hogy okosan hogyan kell bokszolni, ahhoz leghíresebb tanítványa, az utolérhetetlen Papp László mérkőzései tekinthetők tananyagnak. A feltérképezett, kiismert ellenféllel szemben felépített taktika, mellette a gyors, hatékony lábmunka, finom, szurkáló ütések között kemény csapások, és ha lehetőség nyílik, gyors sorozások. Igaz, Papp Lászlót szinte kész versenyzőként kapta, már kétszeres olimpiai bajnokként került hozzá teljesen, 1953-ban, bár már korábban is dolgoztak együtt. Zsiga haláláig hűségesek maradtak egymáshoz.

De most nagyot ugrottunk. Stockholm után ímmel-ámmal még elindult 1928-ban a csapatbajnokságon (megnyerte a BTK), de nem akart bokszolni: edző volt akkor már, nevelő.

Dolgozott a zsidótörvények idején. A vészkorszak idején is. Származása miatt bujkált, szökött, de valahol, valahogy majdnem végig volt edzés. Az élete lett a boksz, és a túlélés, a lelki regenerálódás eszköze is.

Hogy mit tudott és honnan tudta? Sportágáról alighanem mindent és ösztönösen. Elvégezte ugyan a TF-en a szakedzőit, de ő maga soha semmit nem írt, sem módszertant, sem tankönyvet. Mindmáig úgy emlegetik mégis, mint a modern boksz forradalmasítóját.

Edzősödött klubja mellett a ’32-es és ’36-os olimpiára készülő válogatottak mellett is. Csiszolta tudását maga is, hogy megtalálja azt az arányt, amire saját EB-veresége kapcsán érzett rá.

A sok mozgás, a precíz, az ütéstávot, de a taktikai megfontolásokat is kiszolgáló fáradhatatlan lábmunka, és a felőrölhetetlen erőnlét jelentették versenyzői sikereinek alapját. A Szabadság-hegyi ösvények, a különleges engedéllyel kivágott fák jelezték, hogy erőnléti edzésként nem csak a teremben gyötrődést tudja elképzelni: az edzőtáborok komoly erdészeti szakmunkává váltak a sportolóinak.

Valahogy tudta, kinek mi a legjobb: ezt nem is lehet tanítani. Szót értett a versenyzőivel, megtalálta az erősségüket a ringben és ösztönözte őket azon kívül is. Sok méltánytalanság érte. Eljött a tudományos korszak, amikor tankönyvekből, tanszékeken oktatták az elméletet, sokszor arra alapozva, amit Adler Zsigmondtól láttak… Aki nem írt szakkönyveket, aki nem szerzett diplomát… Támadták ezért is. S persze mindig ott volt a politika, de erről kicsit később…

Elküldték klubtól, válogatottól, mondvacsinált, irigységből fakadó indokokkal. Megtörten távozott, hogy azután, amikor visszahívták – és mindig visszahívták -, zokszó nélkül menjen.

A háború utáni első olimpián Csík Tibor személyében már olimpiai bajnokot is adott a sportágnak. Ő volt az edzője az akkor már csehszlovák színekben a dobogó tetejére álló Torma Gyulának is. És bár nem hivatalosan még, de dolgozott már Papp Lászlóval is (akinek akkor még Fehér István volt a mestere).

Megkerülhetetlen Adler élettörténetében a Papp Lászlóhoz fűződő viszonya. Sokat köszönhettek egymásnak, és sok rossz történt velük elszakíthatatlan barátságuk miatt. Apa-fiú, mester és tanítvány kapcsolat volt az övék. Amikor 1955-ben a pártközpont a nagyszájú vagányt azzal büntette, hogy tanítványaival nem utazhat az EB-re, dühében Papp László sem utazott el. A pletykák szerint ezt büntették később azzal, hogy akadályozták profi karrierjét, nem engedték el az Egyesült Államokba bokszolni, súlycsoportjának profi világbajnoki címét megszerezni. Adlernek sem bocsátottak meg: sem a tokiói, sem a mexikói olimpiai csapattal nem utazhatott el, saját tanítványai nélküle voltak kénytelenek a ringbe lépni!

A két félretett, a politika, a „rendszer” által büntetett emberre mégis szükség volt. A mexikói olimpia a sportág számára teljes leégést hozott, kellett a tudás és a tekintély: mindkettejüket felkérték, de ők csak együtt vállalták a válogatott vezetését. A ’70-es évek óriási sikersorozata kezdődött velük! Ma úgy gondolunk vissza a válogatottak szenzációs mérkőzéseire, mint a magyar ökölvívás aranykorára.

Néhány név Adler Zsigmond nevelői-edző munkájának illusztrálására: Török Béka, Gedó György, Badari és Harangi, Énekes és Kajdi…

1948-tól irányította a Vasas ökölvívó szakosztályának felkészülését, majd azután dolgozott az Újpesti Dózsában is.

Mondják, nem büntetett, csak munkával, mert abban hitt. Nem volt pénzelvonás egy éjszakai kimaradásért: másnap többet dolgozott a lump sportoló – ha éjjel erős, nappal se legyen gyenge!

Aki bokszolni akart, nem zavarta el, még ha tehetségtelennek látta is. Megmondta, mire számíthat a fiatal, ajánlott neki helyet, ahol kedvtelésként öklözhet. Beszélték róla: tévedhetetlen. Nyilván nem volt az, de hogy elképesztő érzékkel látta meg a tehetséget, tudta kibontakoztatni, fedezte fel az erősségeit a sportolóinak, az bizonyos.

A müncheni olimpia után az idősödő mester visszavonult.

Tanítványai feltétel nélküli szeretettel emlékeztek rá 1982-ben bekövetkezett halálakor. Ő volt az ország első mesteredzője (minden sportágat ideértve). Tanítványai pedig lassan szintén kiöregednek az ökölvívóéletből, már ha egyáltalán a közelében maradhattak.

Az emlékezet is kopik. Pedig sok Adler Zsigmondra lenne szükség…

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

kép forrása: http://mivanma.postr.hu/adler

Szólj hozzá!

Címkék: stadion rasszizmus antirasszista

A bejegyzés trackback címe:

https://rajtammulik.blog.hu/api/trackback/id/tr556117712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.