A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Braun Józsefről olvasható, Rónai Egon tollából.
Azt mondják, ő volt minden idők legjobb magyar jobbszélsője.
Nyilván minden ilyen kijelentés suta, hiszen összevethetetlen tényezőket hasonlít: mások voltak a feltételek, az elvárások, más a tempó, a technika, még a labda is. De mégis: annyival nőtt vetélytársai fölé a maga korában, annyira kiemelkedő tehetség volt, hogy mindenkor megállná a helyét.
Szegény gyerek volt, de korántsem nincstelen. Apja múlt század eleji kistisztviselő fizetése arra volt jó, hogy a négy polgárit elvégezhesse, arra már nem, hogy egyetemről ábrándozhasson. Braun Józsefet amúgy is foci érdekelte a leginkább. Sokgyermekes családba született, otthon nyilván csak örültek, ha nincs láb alatt a gyerek, és mégis biztosan lehet tudni, hol van: nyilván az Almássy téri grundon rúgja a rongylabdát, mint mindig.
Ott is fedezték fel, nem az iskolában: egyszer a VAC edzője szúrta ki magának a kis növésű, vékony gyereket, aki sorra bolondot csinált a többiekből cseleivel, gyorsaságával. 13 évesen lett igazolt futballista a kimondottan és zártkörűen zsidóklubban, 15 évesen pedig pénzkeresővé vált: leigazolta az MTK!
Persze, ennek is története van. A valaha volt legjobb nálunk dolgozó külföldi edző bizonyos Jimmy Hogan volt. Nem csak a munkája, az élete volt a futball, járta a pályákat, az amatőrmeccseket, a terek közti csatákat. Egyszer az Angol Parkban – a most megszűnt Vidámpark elődjében – sétált, amikor kiszúrt magának két fiút. Szenzációsan játszottak, megértették egymást, sorra rúgták a gólokat.
Mondhatjuk, hogy bár már igazolt focisták voltak, mégis Hogan fedezte fel Orth Györgyöt és Braun Józsefet. Később így emlékezett: - Istenáldotta tehetségek voltak. Orth volt a legintelligensebb és legjobb, akit valaha pályán láttam, Braun a legtörekvőbb, legtudatosabb, aki a kezem alatt dolgozott.
1916-ban Braun Csibi, 1917-ben Orth Gyuri is az MTK-ba igazolt. 15 évesek voltak, két éven belül mindketten a felnőtt válogatott tagjai, alapemberei lettek. Hogannek Braun személyesen is sokat köszönhetett. Ő maga tanította angolul, és ragaszkodott hozzá, hogy iratkozzon be gimnáziumba.
Jimmy Hogan 1922-ig dolgozott az MTK-nál, majd még egy évre visszatért. Díszvendége volt az MLSZ kérésére a londoni 6:3-nak, az évszázad mérkőzésének. Hat bajnokságot nyert az MTK-val, azóta is ő a legsikeresebb külföldi edző. De az MTK adta a válogatott gerincét is: Schlosser, Schaffer, Feldmann, Braun, Molnár, Opata, Kertész, Orth nélkül évekig nem volt nemzeti tizenegy!
Braun 18 évesen elnyerte az Év labdarúgója címet. Akkor már válogatott és magyar bajnok volt. Sőt, rögtön az első „felnőtt” idényében – nem egészen 17 évesen - tagja volt a veretlen, 147:10-es gólaránnyal bajnok csapatnak, amelyet utána évtizedekig emlegettek a Hungária körút környékén. Braun Csibi gyors volt, erőszakos, kiszolgálta a szélről a belsőket, de maga is gólveszélyes volt. Az elsők egyike volt, aki szélsőként hajlandó volt visszamenni, védekezni. Nem elsősorban azért, mert ezt kívánta meg a taktika, hanem mert a saját 16-osától indulva labdával együtt is méterekkel verte a vele versenyt futó védőket.
Kicsit szinte mindig fájt valamije. Utaztak rá az ellenfelek, gyakran nyilvánvaló volt, hogy a nem túl sportszerűre szabott taktika része, hogy őt gyorsan, az elején rúgják le. Soha nem törlesztett, nem veszekedett a pályán. Hogan azt mesélte: úgy szólt a mondás az öltözőben: ha annyira jók vagyunk, akkor bírnunk kell!
Idézzük még egyszer Jimmy Hogant egy történet erejéig: „A Budapest-válogatott néven kiutazó, egy-két játékossal megerősített MTK egykori csapatom, a Bolton Wanderers ellen játszott. Orth és Braun megőrjítette az angolokat, 90 percig keresték a labdát, végül 4:1-re nyertünk. A Bolton menedzsere, Charles Foweraker a meccs után odajött a banketten: ezt a két fiút mennyiért adod, kérdezte, ezek csodálatosak! Nem adtam semmiért.”
Braun 1921-ben súlyos sérülést szenvedett. Egyes források Achillesín-szakadásról, mások sípcsonttörésről szólnak – mindkettő elég egy sportpályafutás befejezéséhez, főleg a korabeli sportorvoslás állapotában. Csibi visszatért a pályára, bár mondták, soha nem volt már a régi! Főként a gyorsaságából származó előnyt veszítette el, de persze a tudása a régi maradt és az elég volt ahhoz, hogy megkérdőjelezhetetlen legyen a helye az MTK-ban is, és a válogatottban is.
Sportpályafutásának legnagyobb kudarca is a válogatotthoz fűzi. Sokan az ő nyakába varrták az 1924-es olimpián elszenvedett kínos kudarcot: a magyar csapat Egyiptomtól elszenvedett 3:0-s vereségét! A párizsi olimpia egyik esélyesét verte a kicsit megmosolygott afrikai csapat az olimpia nyolcaddöntőjében! Nyilvánvaló így utólag, hogy a három gólt nem egyedül Braun kapta, ráadásul már a 4. percben vezettek az egyiptomiak, de kétségtelen, hogy 0:1-nél Csibi kihagyott egy 11-est! A szövetségi kapitány Kiss Gyula és az MLSZ elnöke lemondott.
Braun pedig régebbi sérülésére hivatkozva kisvártatva abbahagyta a labdarúgást. Huszonhét alkalommal volt magyar válogatott, az MTK-val kilencszeres bajnok lett, 161 bajnokin 78 gólt rúgva.
Hála Hogan előrelátásának, volt érettségije, beszélt angolul, banktisztviselőként, idegennyelvű levelezőként helyezkedett el… Egy darabig bírta is foci nélkül. Aztán 1934-ben a Felvidékre hívták és hosszú évekre ott is ragadt: előbb a füleki FTC, majd Pozsonyban az 1. CsSK, végül Losoncon a LAFC edzője volt. Aztán bejöttek a németek Csehországba, jött a náci hatalomátvétel Szlovákiában – Braun Csibi pedig visszatért Budapestre.
Munkát már nem kapott, korábbi bevételeiből, majd barátai segítségéből élt. Zsidó volt, megbélyegzett itthon is. Akik 17 évesen az év futballistáját, majd a magyar válogatott „kinevezett” jobbszélsőjét látták benne, most nem emlékeztek már semmire: 1942-ben munkaszolgálatra vitték, ahonnan soha nem tért haza.
1943-ban a mai Ukrajna területén, Korotecben hunyt el. Mártírhalált halt a legkitűnőbb jobbszélső.
Képek forrása: www.labdarugo.be
Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen
Facebook oldalt.
https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen
