HTML

Rajtam múlik

A Polgári Platform pártok fölött álló civil szervezet. Célunk az alkotmányos demokrácia és a szabadság eszméinek polgári képviselete, a szélsőségektől mentes középosztály kultúrájának népszerűsítése, a szabályozott, szabad piacgazdaság melletti kiállás, valamint az emberi jogok védelme. Legfontosabb küldetésünk, hogy mozgósítsuk az embereket a választásokon való részvételre, hiszen sorsunk a saját kezünkben van.

Köszönjük!

Friss topikok

A gyűlölet nem játék! Interjú a Hetekben

2014.07.11. 13:16 :: rajtammulik

http://www.hetek.hu/eletmod/201407/a_gyulolet_nem_jatek

„El kell felejtenünk az erkölcsi relativizmust és azt, hogy tűrnünk, hagynunk kell, bármit is csinálnak a velünk együtt élők! Vissza kell térnünk ahhoz az elvhez, hogy csak értékek mentén élhetünk” – magyarázta lapunknak hitvallását Somogyi Zoltán és Kész Zoltán. A Polgári Platform egyesület vezetőivel a magyar közgondolkodás és a cigányság kapcsolatáról, a labdarúgás és a hozzá kapcsolódó társadalmi jelenségek közötti összefüggésekről, mindenekelőtt pedig egyesületük újszerű kezdeményezéséről beszélgettünk.

2013 őszén indította el a Polgári Platform a „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” elnevezésű kampánysorozatát. Miért tartották fontosnak ezt a kezdeményezést?

– Kész Zoltán: A gyűlöletkultúra, a rasszizmus egyre nagyobb teret nyer Magyarországon. Ennek a jelenségnek a labdarúgó-stadionok a melegágyát jelentik. Nem véletlen, hogy jóérzésű emberek napjainkban elvétve járnak ki a hazai futballmérkőzésekre. Úgy gondoltuk, annak érdekében, hogy újra családokkal teli lelátók fogadják a játékosokat – mint ahogyan harminc évvel ezelőtt például a népstadionbeli kettős rangadók idején –, vissza kell szorítani azt a jelenséget, ami az elmúlt évtizedben kialakult a sport, mindenekelőtt pedig a futball területén.

De miért éppen a foci? Annyi területen lehet ma találkozni gyűlölettel…

– Somogyi Zoltán: A rasszizmus azon büszkén vállalt formájával, amely a futball közegén belül tapasztalható, alig lehet találkozni más területen. Elegendő csak arra gondolni, amikor nézzük a televízióban a magyar futballmérkőzéseket, és halljuk a bekiabálásokat, a tűrhetetlen rigmusokat. Ilyenkor mindig eszünkbe jutnak azok a fiatalok, gyerekek, akik a képernyők előtt ülnek, és a mérkőzéseket nézve mindezt hallgatják. Ez tarthatatlan. Olyan időszakot élünk, amikor futballpályák százai, stadionok tucatjai épülnek itthon. Mi lenne, ha a kulturált létesítményekben a futballszurkolók is kulturáltan szurkolnának végre? Ha valahol tényleg érdemes elkezdeni az indokolatlan és céltalan gyűlölettel, mások erőszakos és leértékelő, lenéző megkülönböztetésével szembeni harcot, akkor azt éppen a sport, a futball területén kell megtenni.

Hogyan fogadták a kezdeményezésüket a klubok és a szurkolók?

– S. Z.: Az első akciónk során egy első osztályú focimeccsen mintegy száz aktivistával és az üzeneteinket tartalmazó transzparensekkel mentünk szurkolni. Már ekkor azt tapasztaltuk, hogy mind a szurkolói, mind a sportszervezői oldalról támogatnak bennünket. Rendkívül sok szövetségesünk akadt, akik hozzánk hasonlóan elítélik a rasszista lelátói jelenségeket. Ekkor lett világos számunkra, hogy ezek a kifogásolható „viselkedési minták” valójában a szurkolók többségének egyáltalán nem tetszenek.

Ehhez képest egy, a Polgári Platform által szervezett kerekasztal-beszélgetésen a szurkolói csoportok vezetői kikérték maguknak, hogy ők rasszisták lennének.

– S. Z.: Erre a beszélgetésre az Újpest, a Fradi, az MTK és a Videoton szurkolótáborainak egy-egy vezetőjét hívtuk el, illetve az MLSZ szóvivőjét, és a Sport TV egyik vezetőjét. A szurkolók akkor úgy fogalmaztak, hogy amikor például cigányoznak – skandálják, hogy „ilyen-olyan cigányok, az anyátokkal csináljatok ezt meg azt” –, akkor az valójában nem rasszizmus, csupán egy kiüresedett, zrikáló rigmus. Sőt, nekik vannak cigány származású barátaik, akik ott vannak a szurkolók között. „Ilyenkor a cigány is cigányozik” – mondták. Ugyanakkor azt is hozzátették, nekik sem kellemes, ha állandóan a rasszizmussal azonosítják őket. Némelyikük azt is elismerte, egyáltalán nem baj, ha kapnak visszajelzést kívülről arra vonatkozóan, mi az, ami elmegy, és mi az, ami már nem a sportról, nem a szurkolásról szól, így nem tűrhető meg.

Mennyire lehetnek eredményesek a kezdeményezéseik, akcióik? Kis képzavarral élve: nem olyan ez, mintha csak a pálya széléről ki­abálnának be, és onnan próbálnák befolyásolni az eseményeket?

– S. Z.: A pálya széléről kiabálunk be, de hangosak vagyunk! Nem csak a kerekasztal-beszélgetéseinkről, a különböző akcióinkról vagy éppen a televíziós szerepléseinkről van szó. A Polgári Platform kezdeményezésének üzenete sok emberhez jutott már el eddig is. Elég példaként említenem, amikor az ATV egyik műsorában, élő adásban egy teljesen ismeretlen úr csak azért telefonált be, hogy megköszönje a rasszizmussal szembeni fellépésünket, és elmondta, azóta jár ismét futballmérkőzésre, amióta hallott a mi akcióinkról. Sokan várták, hogy végre valaki elkezdje ezt a küzdelmet. Mi elkezdtük.

– K. Z.: Amikor döntéshozókkal, illetőleg az érintettekkel magukkal, a feszültséget keltőkkel, vagy az azt elszenvedőkkel beszélhetünk, hatással vagyunk egymásra. Az elmúlt majd egy éves tapasztalatunk azt mutatja, érdemes folytatni ezt a küzdelmet. A kampányunkat egyre többen támogatják: a Magyar Labdarúgó Szövetség, a média, a szakmai sajtó képviselői, a klubok, sportvezetők, tulajdonosok – például George F. Hemingway, a Budapest Honvéd első embere –, színészek, énekesek, jelenlegi és egykori híres labdarúgók, sportolók álltak mellénk. Nem is beszélve a Nyílt Társadalom Alapítvány áldozatos anyagi segítségéről.

Miben látják a megoldást ezekre a problémákra?

– K. Z.: Olyan szankciókat kell találni, ami fáj a szurkolóknak, és így kicsit visszatartja őket is. Az egyik ilyen szankció a pontlevonás lehetne. Mivel szeretik a csapatukat, ez már nekik is fájó lenne. De megoldásként említhetném a Nyugaton jól működő regisztrációt vagy beléptető rendszert. Ezekkel a módszerekkel igenis ki lehet szűrni azokat, akik nem oda valók. Sőt, az egyik hazai futballvezető egy alkalommal bezáratott egy egész szektort az ocsmány rigmusok miatt. Az intézkedés nagy vitákat váltott ki, mi azonban azt gondoljuk, hasznosak az ilyen radikális megoldások is. Ugyancsak nagy vitákat váltott ki, amikor tavaly zárt kapuk előtt kellett lejátszatni a sorsdöntő Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőt a magyar szurkolók korábbi antiszemita megnyilvánulásai miatt. Sokan megértették azóta, hogy a válogatottunk jelentős részt emiatt az eset miatt maradt távol a brazil világbajnokságtól.

Önök szerint a színvonaltalan foci, vagy a minősíthetetlen szurkolás tartja inkább távol a családokat a stadionoktól?

– S. Z.: Ezek nem választhatók el egymástól. Ha például az állam úgy szervezi az adószabályokat, hogy abból meg lehet teremteni egy focicsapatnak a működési kereteit, akkor a klub nem kényszerül rá a jegybevételekre, így a sok szurkoló jelenlétére. Ha viszont a néző az ügyfeled, az azt jelenti, hogy akkor tudsz csak gazdaságilag eredményesen működni, ha bejönnek az emberek a stadionodba. Akkor megengedhetetlen a durva légkör, mert az riaszt. Ezért képes az üzleti kényszer vonzó környezetet teremteni. Ha az ügyfeled az állam, amelyik mondjuk adókedvezményekkel szponzorál, akkor kevésbé érdekel a néző. Megengedheted magadnak, hogy üres lelátók előtt focizgasson a csapatod.

– K. Z.: Annak idején elvittem a fiamat a San Marino–Magyarország meccsre. Három-nullás magyar vezetésnél ahelyett, hogy a magyar szurkolók ünnepeltek volna, nekiálltak románozni és randalírozni. A kisfiam értetlenkedve kérdezte: „Apa, de hát hol vannak itt a románok?” A San Marinó-i nézők sem értették a magyar szurkolók viselkedését. Én szégyelltem magamat helyettük. Van tehát jelentősége a minősíthetetlen szurkolásnak is a családok távolmaradásában.

Nemrég nemzetközi hírű botrány kerekedett abból, hogy a világhírű brazil focistát, Daniel Alvest megdobták banánnal az FC Barcelona mérkőzésén. Az esetet követően kialakult egy nagy összefogás, melynek keretében világhírű sportolók ítélték el a cselekedetet, és szólaltak fel a rasszizmussal szemben. Lehet azt mondani, hogy egy ilyen nemzetközi összefogásba álltak bele Önök is?

– K. Z.:Mi elsősorban a hazai eseményekre szerettünk volna reagálni. Az pedig csak erősít minket, hogy ugyanazt az üzenetet visszük mi is tovább, mint amit nemzetközi szinten az UEFA képvisel.

– S. Z.: Az igazi ellenfél a rasszizmus, mégpedig határon innen és túl is. Megengedhetetlen, hogy bárkit származása, hite, bőrszíne, vagy bármi más hasonló okból a gyűlölet tárgyává tegyenek. Teljesen mindegy, hogy az ember milyen bőrszínű, milyen vallású. Ahogyan azt fizetett reklámban is hirdettük, éppen a futball mutatja meg nekünk, hogy nem az a lényeg, milyen színű a láb, ami elrúgja a labdát, hanem, hogy mit tud kezdeni azzal.

Rendszeresen járok futballmérkőzésekre, ahol hallom az Önök által megszólított szurkolói csoportoknak a visszajelzéseit. Ők azt mondják, azzal, hogy próbálják tompítani a szurkolást, egyúttal kiölik a futballszurkolásból a szenvedélyt is. Hogy látják ezt?

– S. Z.:Nem értek egyet ezzel. Három hónapja voltam Chelsea meccsen Londonban. Negyvenötezer ember szurkolta végig a kilencven percet kulturáltan. Elképesztő volt a hangulat, rasszizmusnak azonban nyoma sem volt.

– K. Z: Hozzám nagyon közel áll a kézilabda. Nem olyan rég’ Kölnbe utaztunk a Bajnokok Ligája négyes döntőjére több ezer Veszprém-szurkolóval együtt. Kulturáltan, egyúttal szenvedélyesen szurkoltunk. Miért nem lehet ezt megcsinálni a fociban is?

Ha erőteljes szankciókat alkalmazunk a renitens, radikálisabb csoportokkal szemben, kérdésként vetődik fel: áll olyan bázis a magyar labdarúgás mögött, amelyet ezek helyett vagy legalábbis ezek mellett be lehet vinni a stadionokba?

– S. Z.: A férfiember és a foci nagyon komoly unióban van egymással. Ha pedig ez így van, akkor igenis a jó focira be lehet vinni az embereket, persze nem csak a férfiakat. Válogatott meccsekre is nagy számban mennek ki a focirajongók, ha még van esély a továbbjutásra. Érdekes jelenség, hogy itthon is, ahol annyit szidják a magyar focit, szinte alig akad olyan ember, aki ne követné a brazil világbajnokságot. Kereslet tehát van, meg kell teremteni mellé a kínálatot.

Mivel lennének elégedettek, mi lehet a vége a kampányuknak?

– S. Z.: Ennek valójában nem lehet vége. A kezdeményezésünk folytatódni fog. Azért is, mert az értékek közötti vita a legjobb vita, amit folytatni kell. Ezt az ügyet mindig ápolni és gondozni kell, az erkölcsi relativizmust pedig el kell felejtenünk. Mindig el kell mondani, hogy mi mit tartunk helyes viselkedésnek, amit bárkivel szívesen meg is vitatunk. A mi célunk is az, hogy normává váljon az antirasszizmus. Hogy még eszünkbe se jusson nekünk, magyaroknak ehhez a gyűlöletkultúrához tartozni.

(Készítette Benkő Gyula és Hegedős Soma)

 

Szólj hozzá!

Interjú Kész Zoltánnal a Veszprém TV-ben

2014.07.01. 13:23 :: rajtammulik

Kész Zoltán, a Polgári Platform elnöke a rasszizmus elleni küzdelem lépéseiről, támogatóiról adott interjút a Veszprém TV-nek.

Az interjú itt megtekinthető:

http://veszpremtv.hu/hir/szurkoljunk_a_rasszizmus_ellen-n4728.html

Szólj hozzá!

A magyar foci árjásítása - döntésektől ítéletekig

2014.06.26. 09:00 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sporttörténeti sorozatunkban ezúttal a zsidó klubok meghatározó személyiségeiről és történéseiről olvashatunk, Rónai Egon tollából.

Semmi nincs véletlenül, egyetlen folyamat sem vizsgálható előzményei nélkül. Hogy ezekből tanulnunk-e, az a mi felelősségünk. Hogy észrevesszük-e, ha ismét felütik a fejüket azok a bizonyos jelek.

 Az antiszemitizmus, amely a XX. század elején felerősödött, majd a két háború között mind jobban fellángolva végül emésztő tűzként pusztított, nem kímélte a sportéletet sem. Volt segítőkészség is, jó szándék is: kevés, ritka.

Már 1912. október 6-án így írt a korabeli Nemzeti Sport: „Zsidó-keresztény ütközet zajlik az MTK – MAC mérkőzésen. (…) Két ellentétes világnézet hadakszik a sportban ilyenkor.” Még ha ez túlzás is volt, a hangulatot hűen leírja.

A kezdeti években a Budapest-centrikusan ébredő versenysport és különösen a labdarúgás vonzó lehetőség volt a középosztálybeli fiatalok számára, hogy tehetségüket megmutassák. Divatos volt élsportolónak lenni. A finanszírozást a klubok mögé a nagytőkések és a középosztálybeliek biztosították, az egy adott kerületben vagy városrészben nagy tekintéllyel bíró polgárok – a fővárosban különösen nagy számban a zsidó közösség tagjai - jelentették ezeket a rétegeket.

Ezzel összefüggésben a klubvezetők, a pénzeket a sport érdekében ténylegesen elköltő, azzal gazdálkodó intézők is javarészt zsidók voltak. Kimondhatjuk, hogy a magyarországi professzionista versenysport kialakulásában megkerülhetetlen érdemeket szerzett és a népességbeli arányánál messze nagyobb súllyal vállalt szerepet a magyar zsidóság.

Az 1920-as években a trianoni sebeket belső ellenség kijelölésével orvosló szélsőjobb meg is találta bennük célpontját. A Magyarság című lap a sportvezetőkről így írt: „Galícia rongyszedő söpredékéből milliomosodtak át sportpártolókká.”

Márpedig nélkülük nem lett volna magyar futball. Az MTK igazgatója, Fodor Henrik korának meghatározó sportvezetője volt. Langfelder Ferenc, az UTE intézője; Reiner Sándor, a Vasas futballigazgatója; Brüll Alfréd, az MTK elnöke; Aschner Lipót, az Újpest elnöke; Reihard Ottó, a NAC elnöke; Mayer Béla, a Kispest intézője; Herczog Edvin, a vidéki klubok fővárosi intézője nem titkoltan mindannyian zsidók és a szélsőjobb gyűlöletének gyakori tárgyai voltak.

A numerus clausus zsidóellenes passzusainak évtized végi enyhítése, a futballban megjelenő keresztény urak (például Somogyi Szilveszter szegedi polgármester, Vásáry István debreceni városvezető), a szombathelyi Lingauer Albin nemzetgyűlési képviselő és mások elejét vették annak a nézetnek, hogy a labdarúgás a zsidók sportja lenne. Tíz év viszonylagos nyugalom következett.

Ám ’30-as évek erősödő antiszemitizmusa, a náci nézetek terjedése, és végül 1938-ban Hitler bécsi bevonulása után Ausztriában azonnal lezajló közéleti zsidótlanítás bátrabbá tette az itthoni zsidóellenes hangokat is. Szeptemberben már így ír a Magyarság: „Zsidó üzleti célokat szolgál a magyar labdarúgósport. Az elnökségben 23-ból 9, a vidéki kerületi alszövetségekben 87-ből 45 elnökségi tag, a Nemzeti Bajnokság 31 klubvezetőjéből 16 zsidó.”.

Hogy honnan tudták, ne firtassuk. Hogy mit sugalltak vele, az világos. Ennek a hangulatnak ráadásul a politika is mindinkább megfelelt. Először 1938-tól a Német Birodalomba és Olaszországba nem utazhattak magyar zsidó sportolók és sportvezetők, majd 1939-ben zsidók már nem lehettek sportoktatók (edzők) sem.

1939. áprilisában a 2. zsidótörvény korlátozta a zsidók munkavállalását. Az MLSZ-ben egyáltalán nem vállalhattak feladatot, az egyesületekben 12 százalékos lehetett a jelenlétük. A szélsőjobb nyomására lemondott Usetty Béla nemzetgyűlési képviselő, akit folyamatosan zsidó kapcsolatokkal vádoltak. Helyére a kormány Gidófalvy Pál hódmezővásárhelyi tanácsnokot nevezte ki miniszteri biztosként az MLSZ élére: nem is leplezték a szándékot, kézi vezérléssel árjásítani a magyar labdarúgást.

Gidófalvy nyíltan antiszemita, nagyhangú fajvédő volt. 1946-tól, több tárgyalásban és perújrafelvételben 1949-ig tartó Népbírósági pere lényegében az egyetlen forrás arra nézve, hogy miként képzelték a korabeli kormányzati szereplők a zsidótlanítást a magyar sportéletben. Ahogy Gidófalvy védekezett, az ő feladata nem volt más, mint „a sport egészségesebb nemzeti alapokra helyezése és az átállítás munkájának maradéktalan végrehajtása.”.

Ezek a kódok a zsidók kizárását és a faji alapú oktatási-sportpolitikai megfontolásokat jelentették. Gidófalvy kinevezésének napján kiáltványt intézett az ország keresztény fiatalságához, mert a jövőben „Magyarországon csak keresztény sportember vezethet labdarúgó-mérkőzést.”.

A szinte ingyenessé váló villámtanfolyam után több mint 500(!), megfelelő származását igazolni nem tudó bírót rúgtak ki a testületből. Elvették a csapatok intézőinek jogosítványait, származásuk igazolásáig nem dolgozhattak: a klubok vezetésében, az MLSZ-ben, a gazdasági ügyek intézésében, a játékvezetők között nem maradhatott zsidó.

Egyúttal a keresztény szellemiség elterjesztésén is munkálkodott a miniszteri biztos. A kereszt elhelyezése minden klubházban, a nemzeti zászló felhúzása a pályán minden meccs előtt, a káromkodás tilalma a pályán és a lelátón egyaránt („a játékból azonnal eltávolíttatik, aki  társai felé káromkodik vagy trágár kifejezést használ), szándékosan okozott súlyos sérülés esetén örökre eltiltás, a klub pályaválasztói jogának törlése szerepelt egyebek között a kemény intézkedések között.

A profi klubok vezetőségében sok zsidó mecénás ült. Ahogy közeledett a vészkorszak, ahogy szűkültek gazdasági lehetőségeik, majd ahogy kizárták őket a klubok életéből, sok hazai egyesület roppant meg anyagilag. Elsőként a Nemzeti dobta be a törülközőt. Utána jött az MTK proficsapata, a Hungária. Brüll Alfréd már 1939-ben jelezte, hogy nem tudja tovább finanszírozni a klubot, erről szintén a Magyarság értesítette ujjongva szélsőjobbos olvasótáborát.

De a két nagy ellenfél, az FTC és az UTE vezetése egy tanácskozáson még rávették, hogy folytassa. 1940-ben ennek megfelelően a három nagy versenyfutásával dőlt el a bajnokság. De közben megérkezett a felszólítás, miszerint a Hungária iktassa ki soraiból a zsidótörvény hatálya alá esőket. Brüll magától visszavonult volna, de a klub közgyűlése úgy döntött, hogy nélküle nem folytatják, és július 8-án kimondták a klub feloszlatását.

A következő szezonban azonban az MTK játékjogát is elvették és Gidófalvy miniszteri biztos személyesen oszlatta fel a futballszakosztályt: négy zsidó származású játékos szerepeltetése és hazafiatlan magatartás miatt. A Hungária körúti pályát is elvették a klubtól, azt a MOVE kapta meg, majd lebombázott állapotában, 1945-ben a főváros visszaadta az újjáalakuló MTK-nak.

A métely terjedt a sportban is: egymást jelentették fel a klubok „rejtegetett kétes származású egyének” foglalkozatásáért. A Nagyváradi AC például a Vasast, mert egy zsidó származású illető akart állítólag velük meccsidőpontról egyeztetni. Az angyalföldiek akkor még megúszták, de 1944-ben a kultuszminiszter zsidó szurkolótábora miatt felfüggesztette a klub engedélyeit, majd más néven (Kinizsi) új klubként indította újra. Igaz, néhány hónappal később ez már nem lehetett volna indok: 1944. augusztusától zsidó – sárga csillaggal megjelölt – személy nyilvános eseményt, például labdarúgó mérkőzést nem látogathatott.

A Hóman Bálint által az Országos Sport Központon keresztül feloszlatott egyesületek között az MTK-n kívül olyanokat találunk, mint az MTE, a Sirály, a Duna, az Újpesti Evezős Egylet, a győri Hungária, összesen 32-t, majd 1944 májusában még 95-öt. Valamennyivel szemben a zsidókapcsolat volt a vád, néhol ténylegesen kimondva, néhol kimondatlanul, holmi hazafiatlanságba burkolva.

Az FTC-t külön meg kell említeni ebben a gyalázatos történetben. A Fradi alapítói között ugyanúgy voltak zsidók, vezetőségében éppúgy ültek üldözöttek, mint szinte valamennyi hazai élklub elnökségében. A klub vezetése az utolsó lehetséges pillanatig kiállt zsidó honfitársai mellett. 1940-ben ragaszkodott ahhoz, hogy a két nagy rivális, a zsidó nagytőkések által vezetett UTE és MTK tulajdonosaival az utolsó fillérig elszámoljon a válogatott meccsek bevételei után. (Ennek a három klubnak a stadionja volt alkalmas válogatott meccsek rendezésére és megállapodásuk szerint akármilyen arányban is vállaljanak részt a rendezés költségeiből, a bevételeket harmadolják egymás között.) Csak Gidófalvy kifejezett tiltására álltak el ettől. A miniszteri biztos azzal vádolta meg a Ferencváros vezetését, hogy „közös érdekeik miatt összejátszik a zsidókkal.”.

Brüll Alfrédot a fradisták (és az újpestiek) erőteljes kérése tántorította el attól, hogy 1939-ben befejezze az MTK és a Hungária finanszírozását.

A ferencvárosiak voltak azok, akik – sikertelenül - kihallgatást kértek Horthy Miklós kormányzótól a magyar sport érdekében, a zsidók kizárásának enyhítéséért.

S hogy miért vélekedik - igaztalanul - a közvélemény jelentős része mégis úgy, hogy a zöld-fehéreknek közük van a rémes ideológiához, közük van a nyilasokhoz? Úgy jártak, mint történetük során nem utoljára: a politika, a politikusok kinézték maguknak a klubot. Jaross Andor belügyminiszter, a zsidóság deportálását elrendelő háborús bűnös 1944. augusztusában jelölte magát a klub elnöki székébe: nem volt akkor már, aki ennek ellenállhatott volna.

Személye, tevékenysége, szörnyű bűntettei a korabeli közbeszédben nyilas klubbá tették az FTC-t, teljesen igazságtalanul. Sem vezetői, sem sportolói, sem szurkolói nem voltak mélyebben átitatva annak a kornak borzalmas eszméivel, mint a magyar társadalom egésze.

Sőt, Sebes Gusztáv és más kortársak többször emlegették – még Gidófalvy népbírósági perében is - hogy a lehetőségek határáig szolidárisak voltak üldözött sporttársaikkal szemben. Ideje, hogy ezt is kimondjuk: a Fradi nem volt nyilas klub!

Az árjásítás nem csak a labdarúgást érintette. Ökölvívó, kézilabda, vívóklubokat szüntettek meg, fejeztek le, zárták ki sportolóikat tömegesen. Az úszóélet legjobbjait kergették el a medencéktől. Helyükre a leventemozgalom nemzetiszocialista vezetői kerültek, meg az új lehetőségekkel élni próbáló tehetségtelen söpredék.

Braun Csibi József, Brüll Alfréd, Petschauer Attila, Kabos Endre, Weisz Árpád és a többiek életútja azt mutatja, hogy az aljassággal szemben egy dicsőséges, sikeres élet sem véd meg. Őket elvesztettük a holokauszt vagy a háborús öldöklés során, de a sport már 1945 tavaszán talpra állt és segített sebeiből gyógyulni a nemzetnek. A zsidó túlélők a gettóból szabadulva, a koncentrációs táborokból, a halálmenetekből visszatérve újjáteremtették az egyesületeket, a szakosztályokat, edzeni kezdtek vagy éppen oktatni. Semmi nem volt már olyan, mint korábban. De legalább ismét volt.

A Fradi elnökét, Jaross Andort a Népbíróság halálra ítélte és 1946.április 11-én kivégezték. A deportálásokat elrendelő politikus lelkén legalább 430 ezer magyar ember halála szárad.

Dr. Gidófalvy  Pált, az MLSZ árjásító miniszteri biztosát népellenes bűnökben marasztalta el a bíróság, 1949. szeptember 26-án egy év hat hónapnyi börtönre ítélte. Vér nem tapadt a kezéhez. Emberek életét tette tönkre, életműveket rombolt le, egy pusztító, gyilkos eszme nevében harcolt a humanizmus ellen.

Nincs rá mentség.

---

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen 

 

5 komment

A jog eszközei a rasszizmus ellen

2014.06.25. 11:20 :: rajtammulik

Az új Btk. külön foglalkozik a nem megfelelő szurkolói magatartásokkal. A jog eszközeivel is fel lehet lépni a rasszista rigmusokat bekiabálók ellen.

Az új Büntető törvénykönyv egy rendelkezése, a sportesemények látogatásától való eltiltás külön foglalkozik a szurkolói magatartással. Ha egy sporteseményen, vagy az oda vezető úton valaki a törvénynek nem megfelelő viselkedést tanúsít, el lehet tiltani az eseményen való részvételtől. Ez mindenképpen visszatartó erejű, illetve ezáltal a standionokból ki lehet emelni a nem kulturáltan viselkedő egyéneket.

Természetesen fontos az, hogy ne csak a jogra támaszkodva lépjünk fel a rasszimus ellen, hanem a közösségnek is ki kell taszítania önmagából a kirekesztőket.

A jogi háttérről bővebben Dr. Magyar György ügyvéd beszél az alábbi videóban:

Szólj hozzá!

Címkék: foci antirasszista szurkoljunk magyarGyorgy

Mínusz három ponttal a rasszizmus ellen

2014.06.19. 10:45 :: rajtammulik

kesz320.jpgA  napokban  zárul  le  a  Polgári  Platform “Szurkoljunk a  rasszizmus  ellen!”  elnevezésű kampányának  első szakasza.  A  tapasztalatokról  és  a  további  tervekkel kapcsolatban  Kész Zoltán az  alapítvány  vezetője  elmondta:  kezdetben  kevesen hittek  abban,  hogy  érdemes ezt  a  témát  felvetni,  de  a kampány  során  nagyon  sok támogató  állt  melléjük.  Színészek, sportolók, klubvezetők, politikusok tettek hittet a  gyűlöletmentes  szurkolás mellett.  A kampány  szervezői  optimisták,  szerintük  a stadionokból  kiszorítható a  gyűlölet  és rendbontás, a  lelátókat  visszafoglalhatják  maguknak  a  családok, a  szenvedélyes,  de  kulturált szurkolók.  Szükség  lenne szigorú  szankciókra,  de  a legfontosabb  a  párbeszéd  – mondta Kész Zoltán. A Polgári Platform optimista, hisz abban,  hogy  lesz  változás. „Nagyon  fontos  az  is,  hogy amennyiben a célunk megvalósul, ennek a hozadéka a jóval  több szurkoló,  magasabb bevétel, így erősebb csapatok, s  hosszú  távon  jó  magyar foci” –  fogalmazott.  Kész Zoltán  másik  szenvedélye  a kézilabda.  Legutóbb  elment a  Final  Four-ra  Kölnbe,  háromezer  másik  Veszprémszurkolóval  együtt.  „Fantasztikus  volt. Kulturáltan szurkolt háromezer ember. Jó volt magyarnak lenni, jó volt veszpréminek  lenni.  Miért nem  lehet  ezt  megcsinálni  a fociban is?” – teszi fel a kérdést. A teljes interjút a Nemzeti  Sport online  felületén olvashatják el.

http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/minusz-harom-ponttal-a-rasszizmus-ellen-2343669

Szólj hozzá!

Guttmann Béla - zseni és svihák

2014.06.12. 12:12 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Guttmann Béláról olvasható, Rónai Egon tollából.

GuttmannBela 3.jpgIgazából tánc- és illemtanár volt. Illetve nem, de Bécsben saját tánciskolája is volt a húszas évek végén.

Igazából minden idők egyik legnagyobb futballistája volt. Mondják legalábbis, mert ezt már magyar kortársai is inkább hírből tudták. Elég keveset játszott itthon.

Igazából egy kiállhatatlan fráter volt, aki szinte minden klubvezetőtől haraggal vált el. A játékostársai, később, edzőkorában játékosai viszont imádták: értük veszekedett. No, jó, meg magáért is.

Igazából edzőzseni volt, megváltoztatta a brazil és a portugál futballt, megnyert – volna – mindent, ha kicsit tovább marad a kluboknál. Azért így se rossz: két BEK-győzelem (ma BL lenne), brazil, magyar, portugál bajnok és kupagyőztes.

Igazából valódi csibész volt. Világjáró kávéház-töltelék, bohém kalandor, alkoholcsempész (az amerikai szesztilalom idején). És mindmáig hivatkozott stratéga, a 4-2-4-es formáció tökéletesítője, alighanem a leghíresebb magyar edző.

 Guttmann_Bela 2.jpg

Tudom, sokaknak a neve nem mond szinte semmit: Guttmann Béla.  Rövid ideig Gárdos Béla, de aztán legyintett erre is: ezeknek legyek én Gárdos? És visszavette a Guttmann nevet.

Amúgy is nagyvonalúan bánt az életével: 1900-ban Budapesten született, zsidó polgárosodó családban. Mint akkoriban a városi fiatal zsidóság jelentős része, ő is a sportban látta a lehetőséget a felemelkedésre, és a tehetsége is hamar kitűnt. A Törekvés ifi csapatából 19 évesen igazolta le az MTK, ahol kétszeres bajnok és 21 évesen válogatott játékos lett.

Mindjárt az első nemzeti meccsén gólt szerzett, pedig az a középpályáról akkoriban ritka volt. A németeket vertük 3-0-ra 1921. június 5-én. Nem lett alapember, mindössze három válogatott meccsel a háta mögött mégis pályára lépett az 1924-es, balul sikerült olimpián. Az első fordulóban még sima 5-0 volt a lengyelek ellen, majd jött a pofon, 3-0-s zakó az egyiptomiaktól (!), és kiesés.

Persze, Guttmannál ennek is története van. Már a budapesti elindulásnál, a pályaudvaron összeveszett a csapatvezetőkkel:

Ez a sok léhűtő pályára is akar lépni vagy csak rajtunk élősködnek? – kérdezte jó hangosan, meglátva a 22 tagú „sportvezetői” csoportot. Felháborodása csak nőtt, amikor megismerte a csapat szállását. Először nem akart beköltözni a fürdő nélküli szobába, majd a rovarokkal volt baja, végül a zajjal, amely a szállodának helyet adó Montmartre-ról szűrődött be.

Végül csapattársai biztatására a hotelben összefogdosott patkányokat szögelte a sportvezetők ajtajára.

Többé nem hívták a válogatottba. Igaz, ő is másfelé törekedett már: Bécsben a korabeli profi sztárcsapatnál, a Hakoah Wiennél játszott légiósként, a maga korában elképesztő összegért, a csapat költségvetésének negyedéért! A magyar futball korabeli erejét és tekintélyét mutatja, hogy csapattársa volt Nemes Sándor, Fábián Sándor kapus, Eisenhoffer József, Hess Lajos és Schwartz Ernő, igaz, ők Guttmann gázsijának töredékéért.

A Hakoah sorsát a sikere pecsételte meg: 1925-ben bajnokságot nyert, majd hírverő túrára (akkoriban így hívták a sokmeccses turnékat) indult az Egyesült Államokba. Ott az olasz és dél-amerikai emigránsok tudták, mi az a foci, a többgenerációs amerikaiak nem, de tanulni akartak: a 19 fős utazó keretből hatan tértek haza Európába. Persze, Guttmann nem volt köztük. Nyolc év alatt öt tengerentúli klubban szerepelt. Mind new york-i volt - nem akármilyen csapatok, mondhatnánk ma: NY Giants, NY Soccer) – és a mi fiúnk habzsolta az életet.

Minden fölös pénzét alkoholba fektette. Nagy üzlet volt az az alkoholtilalom idején. Csődbe is vitte egy razzia (megúszta az eljárást) és a tilalom vége.

Visszaindult Európába, Bécsben a Hakoah edzője lett, de nem tűrte, hogy beleszóljanak korábbi főnökei a munkájába, két év után elment Hollandiába (Enschede), aztán visszahívták Bécsbe.

Az volt az edzői hitvallása, hogy a harmadik évet már nem szabad ugyanott tölteni. Ennek mindvégig megfelelt, néha önként, néha kényszerből.

Aschner Lipót, az Újpest mecénása, klubigazgatója hívta haza 1939-ben, aranyáron megfizetve a világlátott edzőt. Zsengellérék csapata Guttmann irányításával 107 gólt lőve bajnok lett és a Közép-Európa Kupa győztese. Mesélik, Guttmann az esti ünnepi vacsorán már fizetésemelést kért. Ezen az eddig is busásan fizető Aschner úgy felháborodott, hogy hangját megemelve rendelte magához másnap délre az edzőt. Guttmann helyett azonban csak egy felmondó levél érkezett.

Aztán néhány évig nem a sportról szólt az élet, hanem a túlélésről. Guttmann Bélát 1944 nyarán egy pályaudvarra tartó menetoszlopba irányították a zsidókra vadászó csendőrök. Hatodmagával a sötétedés kavarodásában sikerült megszöknie – egészen Svájcig futott.

1945 őszén már a Vasas edzője. Voltaképpen hazatért, hiszen az angyalföldi klub volt az első csapata, ma úgy mondanánk: nevelőegyesülete. Illovszkyékkal egy ezüstérem jutott. Aztán rövid temesvári kitérő után megint az Újpest. A háború előtti bajnokcsapatból egyetlen ismerőst talál ott, Zsengellért. Új csapat, hagyományos eredmény: bajnok az UTE!

A következő szezont Kispesten kezdte. Idegenben, Győrben lehívta a pályáról a durváskodó, rossz napot kifogó Patyit. De ő nem jött, mint kiderült azért, mert Puskás, az ifjú csillag szólt: nem mész sehová!

Így hát ment az edző. Felállt a kispadról, felült a győri lelátóra, és másnap bement a klubelnökhöz: ennyi volt! Úgy döntött, nem marad, állítólag személyesen Sebes Gusztáv, a korabeli pártvezetéshez (is) bejáratos futball legenda intézte az engedélyt: hivatalosan, nem disszidensként mehet külföldre dolgozni! Persze, két év elteltével már hazaárulónak számított, hiszen a megadott határidőig nem tért vissza.

Volt dolga bőven: olasz, argentin, ciprusi csapatok után a Milannal majdnem bajnokságot nyert: összeveszett az elnökkel, az kirúgta néhány fordulóval a szezon vége előtt! Állítólag ennek az esetnek a következménye, hogy minden ezt követő szerződésének része volt: nem lehet kirúgni, ha első helyen áll a csapattal.

Bécsben, a repülőtéren várt egy olaszországi járatra, amikor szembe jöttek Puskásék. Túl voltunk a magyarországi forradalmon, Dél-Amerikába indultak, pénzt csinálni a hírnevükből, a Honvéd nagycsapatának hírességeiként. Öcsi megkérdezte: Béla bácsi, nem jön velünk?

Az Itáliába tartó járat Guttmann nélkül szállt fel. Névleg edzősödött pár nem hivatalos meccsen Puskáséknak, aztán a brazil Sao Paolo edzője lett – és bajnokot csinált belőlük. Taktikáját, a 4-2-4-et alkalmazta a brazil válogatott az ’58-as vb-n, amit meg is nyert.

De Guttmann addigra már Portugáliában vitte bajnokságra a Portót, majd azonnal a legfőbb ellenlábashoz, a Benficához igazolt.  Két bajnoki arany és egy Barcelona elleni BEK-győzelem után a futballtörténelem egyik sokszor emlegetett fejezete következett.

Az újabb BEK-döntő: Real Madrid – Benfica! A királyiak még Puskással, a Benfica már Eusebióval, Guttmann mozambiki „találmányával”! Micsoda csapatok, micsoda nevek – és micsoda meccs!

A félidőben Puskás mesterhármasával a spanyolok vezettek 3-2-re. Állítólag Guttmann azt mondta az öltözőben csapatának: ezeknek végük, tiétek a kupa, rúgjatok nekik ötöt!

5-3 lett, így ezzel a Benfica az első csapat, amely európai kupadöntőben legyőzte a Realt. Guttmannt a portugálok edzőzseninek, géniusznak, magyar varázslónak nevezték.

Úgyhogy felállt és távozott, de erre még visszatérünk.

Uruguayba ment, hogy azon nyomban bajnokságot nyerjen a Penarollal, majd Ausztriába, ahol szövetségi kapitány lett: le is győzték a mieinket a Práterben 1-0-ra. Azt nyilatkozta a bécsi sajtónak, hogy örül az eredménynek és fáj a szíve a magyarok veresége miatt.

Még 10 évig edzősödött, 74 évesen fejezte be. Visszahívták a Benficához (újabb bajnoki cím), elment a Panathinaikoszhoz, aztán vissza a Portóhoz, de Magyarországra már nem. Azt a fejezetet 1948-ban lezárta.

Portugáliában azonban ma is gyakran emlegetik a magyar varázslót. Mindinkább félelemmel vegyes tisztelettel. Idén még szobrot is állítottak Guttmann Bélának a Benfica-stadion előtt, nem csak hódolatuk jeléül, hanem engesztelésül is.

Történt ugyanis, hogy a Real elleni BEK-diadal után Guttmann jó szokása szerint a klubelnöktől fizetésemelést és prémiumot követelt. Antónió Mundruga a szerződésre hivatkozott, illetve épp arra, hogy abban ilyesmiről szó sincs.

Guttmann Béla tokostul vágta rá az ajtót, de a legenda szerint még visszafordult és megátkozta a klubot: 100 évig nem nyertek semmilyen kupát, mondta. Állítólag.

Ha igaz, ha nem, az tény, hogy azóta öt BEK- és BL-döntőt és 3 UEFA-döntőt bukott el a portugál csapat. A helyiek gyanakodnak: a magyar tényleg varázsló volt.

Az talán nem, de a magyar edző valamit – sok mindent – nagyon tudott: futballozni, tehetségeket felfedezni, csapatot, taktikát formálni, győzni, pénzt keresni, világot járni, világpolgárként pesti sviháknak maradni.

Magyar edzőként külföldön élni haláláig, 1982-ig. Mert magyar edző volt teljesen, igazán. Jut eszembe: tudják melyik csapat játszott még Guttmann együttesein kívül abban a bizonyos 4-2-4-es felállásban?

A magyar Aranycsapat.

 guttman1.jpg

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen 

képek forrása: wikipédia, acmilan.hu, magyarhirlap.hu

2 komment

Szexizmus a Sportklubban - fellépünk a hátrányos megkülönböztetés ellen

2014.06.05. 12:40 :: rajtammulik

A Polgári Platform az alábbi nyílt levelet juttatta el a Sportklubnak:

 

Nyílt levél a Sportklub vezetőségének!  

 

A Polgári Platform az elmúlt szezonban partnereivel, az MLSZ, illetve több hazai labdarúgó klub hathatós támogatásával sikeres kampányt folytatott a rasszizmus ellen, és ennek hatása már a stadionokban is tapasztalható. A siker azonban nem mindenhol jelenik meg egyformán. Megdöbbenéssel tapasztaljuk ugyanis, hogy a Sportklub egyik műsorába beférkőzött a szexizmus, ami a rasszizmus testvére.

Amennyiben a szexizmus, a nőgyűlölet megengedett, akkor nem csodálkozhatunk azon sem, amikor a hazai szurkolók egy csoportja cigányozik, vagy Romániában magyarozik a lelátókon.

Balogh Tamás sportriporter, a Sportklub Dodzsem című műsorának május 9-i adásában azon élcelődött, hogy egy női sporteseményen nem a sportágra, és az ott látható teljesítményre kíváncsiak a férfinézők, hanem arra, hogy hogyan néznek ki a versenyzők. Ezért is elképesztő szerinte, hogy egy nő lehet egy francia másodosztályú focicsapat edzője, illetve hogy a nők egyáltalán focizhatnak. Ott ugyanis nincsen „feszes úszódressz”.

Szeretnénk jelezni, hogy a Polgári Platform egyetlen tagja és a magyar szurkolók sem azért rágták tövig izgalmukban a körmüket, mert a 14 éves Egerszegi Krisztina testét nézegették, hanem azért, hogy megnyerje Szöulban az aranyat magának, és Magyarországnak. Ónodi Henriettával is ugyanígy voltunk Barcelonában.

Hiszünk egy olyan világban, ahol ez a beszéd megengedhetetlen, és következményekkel jár a Sportklubban.

Egy európai országban megengedhetetlen ez a beszéd.

Egy olyan európai országban például mindenképpen, amely motorja a nyugati világnak, és amelyet Angela Merkel vezet, akin szintén viccelődött Balogh Tamás. Egy német érdekeltségű csatornánál ez elképzelhetetlen lenne, illetve mindenhol, ahol hisznek a nyugati nyitásban, toleranciában, gazdagságban és sikeres együttélésben.   

 

Kész Zoltán

Elnök

Polgári Platform

 

2014. június 5.

 

A Sportklubban elhangzott, kifogásolt nyilatkozatokat tartalmazó videó az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=nOp1ceNHvFM

 

 

Szólj hozzá!

Mandula, az eszes

2014.06.05. 10:00 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Mándi Gyuláról olvasható, Rónai Egon tollából.

Mándi_Gyula_portré.jpgA címben szinte minden benne van.

Mandula, mert így becézték, és mert akár ez is lehetett volna a neve. Annyi erővel, mint Mándi, mindenképpen, hiszen az sem az igazi.

Az eredeti neve ugyanis Julius Mandel volt. Szülei németül, jiddisül remekül, magyarul alig beszéltek. Mandula persze már igen. Érdekes – vagy nem is az? -, hogy amikor Izraelben, pályája vége felé szövetségi kapitány lett, a helyieknek fontos volt, hogy zsidó származású, de ő hangsúlyosan mindig magyar edzőnek tartotta magát.

Hogy mitől volt ő agyas hátvéd? A korai futball mai szemmel bizony sok szempontból megmosolyogtató lenne. Hátvéd például rendre a legnagyobb lövő erejű játékosokból lett – az volt a dolguk, hogy ha a labda közelébe kerülnek, rúgják azt minél messzebb a kapujuktól, minél közelebb az ellenfél kapujához, hiszen a csatárok sem jöttek vissza védekezni. Csak a les-szabály szabott határt a távolságoknak. Statikus játék volt a maihoz képest, mi tagadás.

Mándi Gyula újat hozott a világ futballjába, újfajta, gondolkodó, okos játékot: rövidpasszos indulást, visszakért – kényszerítő!!! – passzt, amivel egészen a középpályáig meg tudott indulni és onnan indítani a csatárokat. Nem volt robosztus alkatú, de remek ütemérzékkel, bátor becsúszásokkal a korabeli szokásos ütközések helyett okosan szerezte meg a labdát.

A Fradiba igazolt 16 évesen, de ott alig jutott szerephez. Játékfelfogását sem értették, fedezetként akarták játszatni, de a középpályán nem találta a helyét. Orth személyesen ajánlotta Brüll Alfrédnak, az MTK elnök-mecénásának, nézze meg a fiút, és ha egyetért, igazolja le az MTK-ba.

Adni azért a zöld-fehérek sem akarták, aztán végül megkérték az árát: öt játékost adott az MTK az ellenlábasnak Mándiért!

A Tisza Kálmán téri grund büszkesége, az Ékszerészek (NBII ám, nem kispálya!) egykori igazolt csillaga 18 évesen megtalálta otthonát. 1918 és 1937 között 325 bajnokin lépett pályára, kétszer még gólt is szerzett. Ő jelentette az állandóságot a szurkolók számára a folytonosan formálódó-alakuló csapatban.

A korabeli sztárok nagy része pályafutásának végét vagy annak megtörését egy-egy brutális belemenésnek „köszönhette”. Mándi sem volt kivétel: adott is, kapott is.

A hátulról becsúszást az elmúlt évtizedekben kezdték komolyan venni, majd büntetni, korábban ugyanolyan elbírálás alá esett, mint bármely más labdaszerzési kísérlet: ha lábat talál a védő, szabálytalan, ha nem, akkor mehet tovább. Nos, Mándi az utoléréses, oldalról-hátulról becsúszás mestere volt. Elképesztő ritmusérzékkel pöckölte ki a csatár lendülő lába alól a labdát – néha a lábbal együtt. Azért az egyik védjegye mégis a becsúszó szerelés lett.

Egy ilyen ütközésnek lett ő maga is áldozata, az egyensúlyát vesztett játékostársa billentette ki úgy a mozgásából, hogy súlyos térdficam, műtétek sorozata következett.

Mándi pályafutása nyilván véget ért, siránkoztak a válogatottért és az MTK-ért szorító szurkolók. A legtöbbünkkel ez így történt volna: de fél év küzdelem után, 3-4 centiméterrel megrövidült lába miatt sántikálva Mandula visszatért a pályára. Meccsen nem látszott, hogy biceg, csak talán annyi, hogy megváltozott a játékstílusa.

Gyakran mentett a vonalakon túlra, megszűntek a nagy megindulások a szerzett labdával: de elmenni ezután sem volt könnyű mellette. Ha máshogy nem, mezhúzással állította meg ellenfelét. (Akkoriban az még nem volt gyakori és nem számított kirívó szabálytalanságnak sem.)

21 évesen lett válogatott és majdnem harminc volt, amikor visszaszerezte helyét a nemzeti csapatban. Majdnem 40, amikor visszavonult a játéktól, 1937-ben. Kilenc bajnoki címet szerzett klubjával, az MTK örökös bajnoka, 31-szeres A- és 21-szeres B-válogatott.

A ’20-as, ’30-as években rendre túrázni indultak a hazai profi csapatok. A klubok eltartásához kevés volt az itthoni vásárlóerő, kellett a külföldi bevétel. Csakhogy ott sztárokat, válogatottakat akartak látni! Az MTK profi csapata, a Hungária és az FTC gyakran közös csapatokkal járta a világot vagy fogadott itthon nagyhírű ellenfeleket, skótokat (Aberdeen), angolokat (West Ham United). Ezeknek a túráknak rendre szereplője volt Mándi is, még sérülését követően is.

 mándi_1930_csapat_jobbszél.jpg

képaláírás: A magyar csapat Hollandia ellen, 1930-ban. Mándi Gyula a kép jobb szélén.

Féltették, hogy túlterheli a lábát, de megszállottan szerette a focit, 38 évesen is csak az állandósuló fájdalmai miatt hagyta abba a játékot. 1921-ben, a németek elleni hazai 3-0-s győzelemmel debütált, és 1934-ben a bolgárok ellen megnyert 4-1-es vb-selejtezőn búcsúzott a válogatottól. Mármint játékosként.

Mert edzőként visszatért, méghozzá 1950-ben Sebes Gusztáv hívására. Addig a Ganzban és az MTK-ban dolgozott a háborút követően, de Sebesnek stratéga kellett. Az ő dolga volt a politika, a szervezés, a kapcsolattartás a sok beleszólóval, a játékosok kiválasztása, a sajtó szűkszavú kezelése, Mándié az aprómunka, a taktika kitalálása, az egyéni foglalkozások.

Igazán talán már soha nem fogjuk megtudni, kié volt igazán az Aranycsapat világraszóló új taktikájának, a WM-rendszernek a kitalálása, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most 4-2-4-es felállásnak: a dicsőséget magáénak tudó Sebesé vagy Mándié. Nyilván mindkettejüknek részük volt benne.

Mándi nem ment el 1939-40-ben, amikor még lehetett volna, és nem ment 1945-47 között sem, amikor szintén: itthon maradt, itthon próbált magyar zsidóként megmaradni, majd újrakezdeni. De 1956-ban, a forradalom után Guttmann Béla, egy egykori MTK-legenda hívására elment Brazíliába.

Guttmann Puskásékkal, a Honvéddal került Dél-Amerikába, edzőként, a Honvéd-játékosok pedig azon a bizonyos engedély nélküli túrán jártak, pénzt és szerződést keresni. Guttmann ott ragadt, a Sao Paolo edzője lett és rögtön bajnokságra is vezette csapatát. 

Mándinak az Aranycsapat mellett saját karrierje volt az ajánlólevél: az America vezetőedzője lett. Egy évre rá állást ajánlottak neki Izraelből: szövetségi kapitányi munkát!   Edzői pályafutása legnagyobb sikereként értékelte azt az 5 évet: az Ázsia-bajnokság 1960-as ezüstérme az izraeli labdarúgás egyik legnagyobb sikere!

Szerződése lejárta után két meccsre még visszahívták az izraeli kispadra, majd végleg hazaköltözött hite szerinti hazájából, Izraelből földi hazájába, Magyarországra. 1969-ben, 70 évesen Budapesten hunyt el.

Mándi Gyula az egyetlen magyar edző, aki kontinensbajnokságon döntőt vívott csapatával. Talán az egyetlen, aki sántán 17 válogatott mérkőzést végigjátszott. Minden idők egyik legnagyobb magyar futballalakja. Ha az Aranycsapatról beszélünk, juthatna egy kis figyelem az ő emlékének is.

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen 

képek forrása: stefan2001.blogspot.hu, wikipédia

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Wintner István – a gyorskorcsolyázó rekorder

2014.06.01. 14:41 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Wintner Istvánról olvasható.

wintner.jpgWintner István a harmincas évek elejének rekorddöntő nemzeti gyorskorcsolya bajnoka.

1909. március 14-én született Budapesten. Miközben gyorskorcsolyázó volt, a futballban is jeleskedett, több éven át a többi között az FTC ifjúsági csapatában is játszott. 1933-ban megnyerte Magyarország gyorskorcsolyázó bajnokságát, 500 méteren 45.7-es rekordidővel.

Ezután még kétszer nyert magyar bajnokságot. A magyar rekordot 1934-ben, Davosban, az Európa-bajnokságon javította 43.6 másodpercre. Ezt a rekordot a következő harminc évben itthon senkinek sem sikerült túlszárnyalnia, Martos György 1964-ben javította meg Helsinkiben, 43.2-re.

A negyvenes években, származása okán példátlan dolog történt vele, egészen pontosan 1941-ben, a magyar bajnokságon. Amint öltözőszekrényéből kivette korcsolyáját, észrevette, hogy azt elfűrészelték. A mellé tett cetlin pedig ez állt: „Zsidóknak nincs helye a magyar sportban”.

Ami ezután két évvel következett, az felfoghatatlan, ugyanakkor kiszámítható: Wintnert 1943-ban munkaszolgálatra hívták be, ahonnan soha nem tért vissza. 1944. március 28-án halt meg Királyhidán, 33 évesen.

Családja megőrizte az elfűrészelt korcsolyát, melyet az „Egykor nekik szólt a himnusz” kiállításon állítottak ki a Magyar Zsidó Múzeumban:

wintneristván korcsolya.jpg

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

 

képek forrása: hdke.hu, nol.hu

 

 

 

 

32 komment

A Győri ETO klasszisa a rasszizmus ellen

2014.06.01. 12:42 :: rajtammulik

A Polgári Platform felkérésre Rudolf Gergely különleges kezdőrúgásával vette kezdetét a Győri ETO – Mezőkövesd mérkőzés. A hazai csapat klasszisa, válogatott labdarúgó a „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” kampány keretében végezte el a meccs előtti kezdőrúgást, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a hazai lelátókon tapasztalható kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére. Rudolf Gergely a kezdőrúgást megelőzően a pályán felolvasta a Polgári Platform antirasszista kiáltványát is.

A Polgári Platform 2013 őszén indította „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” kampányát annak érdekében, hogy a pályákról – a drukkerekkel közösen – kiűzze a rasszizmust, a lelátókat pedig ismét a csapatukat buzdító szurkolók tölthessék meg. A szervezet első akciójaként 2013 szeptemberében antirasszista demonstrációt tartott mintegy 100 aktivista részvételével egy futballmérkőzésen. A szurkolók – többek között – „Magyarok vagyunk, nem rasszisták” feliratú molinót feszítettek ki. A most futó figyelemfelhívó kezdőrúgó kampány első állomásaként a március 22-i MTK – Videoton mérkőzésen Gesztesi Károly, az április 5-i Budapest Honvéd - DVTK mérkőzésen Pisont István, a május 10-i FTC - DVTK mérkőzésen pedig Hajdu Attila, korábbi magyar válogatott labdarúgó, a Fradi egykori meghatározó játékosa hívta fel a figyelmet arra, milyen fontos fellépnünk a hazai pályákon tapasztalható rasszista megnyilvánulások ellen. A Polgári Platform kampányát több hazai klub támogatja, köztük a Budapest Honvéd, az MTK, a Ferencváros és a Győri ETO.

Rudolf Gergely a kezdőrúgás kapcsán elmondta: „Szerencsére sok országban játszhattam már, számos különböző nemzetiségű játékost, a miénktől eltérő kultúrát ismerhettem meg. Engem is elszomorít, hogy a magyar pályákon még mindig előfordulnak rasszista szurkolói megnyilvánulások. Én a tiszta játék híve vagyok, annak örülök, ha a pályán dől el a meccs. Nem tartom sportszerűnek, ha a szurkolók az ellenfél játékosait hergelik, azért, hogy azok ne tudjanak a meccsre összpontosítani. Természetes, hogy játék közben időnként elszabadulnak az indulatok, így vannak ezzel a szurkolók is. De sokkal jobb, ha az ellenfél zrikálása helyett ezeket az energiákat a csapatuk biztatására fordítják a drukkerek. Az igazi szurkolás mindig többet segít, a játék is attól lesz jobb.”

 

A Polgári Platform „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” című kiáltványa:

Hiszünk a fociban, a világ legjobb játékában.

Hiszünk a versenyben.

Hiszünk a tisztességben,

Hiszünk a csapatunkban.

Hiszünk a győzelemben.

A pályán csak az számít, hogy ki a gyorsabb, az ügyesebb, a tehetségesebb.

Mindegy, hogy egy játékos, vagy egy szurkoló milyen bőrszínnel született.

Mindegy az is, hogy egy játékost, vagy egy szurkolót gyerekként milyen vallásúnak neveltek.

A foci összeköt mindannyiunkat.

Szurkoljunk együtt a rasszizmus ellen.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása