A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Mándi Gyuláról olvasható, Rónai Egon tollából.
A címben szinte minden benne van.
Mandula, mert így becézték, és mert akár ez is lehetett volna a neve. Annyi erővel, mint Mándi, mindenképpen, hiszen az sem az igazi.
Az eredeti neve ugyanis Julius Mandel volt. Szülei németül, jiddisül remekül, magyarul alig beszéltek. Mandula persze már igen. Érdekes – vagy nem is az? -, hogy amikor Izraelben, pályája vége felé szövetségi kapitány lett, a helyieknek fontos volt, hogy zsidó származású, de ő hangsúlyosan mindig magyar edzőnek tartotta magát.
Hogy mitől volt ő agyas hátvéd? A korai futball mai szemmel bizony sok szempontból megmosolyogtató lenne. Hátvéd például rendre a legnagyobb lövő erejű játékosokból lett – az volt a dolguk, hogy ha a labda közelébe kerülnek, rúgják azt minél messzebb a kapujuktól, minél közelebb az ellenfél kapujához, hiszen a csatárok sem jöttek vissza védekezni. Csak a les-szabály szabott határt a távolságoknak. Statikus játék volt a maihoz képest, mi tagadás.
Mándi Gyula újat hozott a világ futballjába, újfajta, gondolkodó, okos játékot: rövidpasszos indulást, visszakért – kényszerítő!!! – passzt, amivel egészen a középpályáig meg tudott indulni és onnan indítani a csatárokat. Nem volt robosztus alkatú, de remek ütemérzékkel, bátor becsúszásokkal a korabeli szokásos ütközések helyett okosan szerezte meg a labdát.
A Fradiba igazolt 16 évesen, de ott alig jutott szerephez. Játékfelfogását sem értették, fedezetként akarták játszatni, de a középpályán nem találta a helyét. Orth személyesen ajánlotta Brüll Alfrédnak, az MTK elnök-mecénásának, nézze meg a fiút, és ha egyetért, igazolja le az MTK-ba.
Adni azért a zöld-fehérek sem akarták, aztán végül megkérték az árát: öt játékost adott az MTK az ellenlábasnak Mándiért!
A Tisza Kálmán téri grund büszkesége, az Ékszerészek (NBII ám, nem kispálya!) egykori igazolt csillaga 18 évesen megtalálta otthonát. 1918 és 1937 között 325 bajnokin lépett pályára, kétszer még gólt is szerzett. Ő jelentette az állandóságot a szurkolók számára a folytonosan formálódó-alakuló csapatban.
A korabeli sztárok nagy része pályafutásának végét vagy annak megtörését egy-egy brutális belemenésnek „köszönhette”. Mándi sem volt kivétel: adott is, kapott is.
A hátulról becsúszást az elmúlt évtizedekben kezdték komolyan venni, majd büntetni, korábban ugyanolyan elbírálás alá esett, mint bármely más labdaszerzési kísérlet: ha lábat talál a védő, szabálytalan, ha nem, akkor mehet tovább. Nos, Mándi az utoléréses, oldalról-hátulról becsúszás mestere volt. Elképesztő ritmusérzékkel pöckölte ki a csatár lendülő lába alól a labdát – néha a lábbal együtt. Azért az egyik védjegye mégis a becsúszó szerelés lett.
Egy ilyen ütközésnek lett ő maga is áldozata, az egyensúlyát vesztett játékostársa billentette ki úgy a mozgásából, hogy súlyos térdficam, műtétek sorozata következett.
Mándi pályafutása nyilván véget ért, siránkoztak a válogatottért és az MTK-ért szorító szurkolók. A legtöbbünkkel ez így történt volna: de fél év küzdelem után, 3-4 centiméterrel megrövidült lába miatt sántikálva Mandula visszatért a pályára. Meccsen nem látszott, hogy biceg, csak talán annyi, hogy megváltozott a játékstílusa.
Gyakran mentett a vonalakon túlra, megszűntek a nagy megindulások a szerzett labdával: de elmenni ezután sem volt könnyű mellette. Ha máshogy nem, mezhúzással állította meg ellenfelét. (Akkoriban az még nem volt gyakori és nem számított kirívó szabálytalanságnak sem.)
21 évesen lett válogatott és majdnem harminc volt, amikor visszaszerezte helyét a nemzeti csapatban. Majdnem 40, amikor visszavonult a játéktól, 1937-ben. Kilenc bajnoki címet szerzett klubjával, az MTK örökös bajnoka, 31-szeres A- és 21-szeres B-válogatott.
A ’20-as, ’30-as években rendre túrázni indultak a hazai profi csapatok. A klubok eltartásához kevés volt az itthoni vásárlóerő, kellett a külföldi bevétel. Csakhogy ott sztárokat, válogatottakat akartak látni! Az MTK profi csapata, a Hungária és az FTC gyakran közös csapatokkal járta a világot vagy fogadott itthon nagyhírű ellenfeleket, skótokat (Aberdeen), angolokat (West Ham United). Ezeknek a túráknak rendre szereplője volt Mándi is, még sérülését követően is.
képaláírás: A magyar csapat Hollandia ellen, 1930-ban. Mándi Gyula a kép jobb szélén.
Féltették, hogy túlterheli a lábát, de megszállottan szerette a focit, 38 évesen is csak az állandósuló fájdalmai miatt hagyta abba a játékot. 1921-ben, a németek elleni hazai 3-0-s győzelemmel debütált, és 1934-ben a bolgárok ellen megnyert 4-1-es vb-selejtezőn búcsúzott a válogatottól. Mármint játékosként.
Mert edzőként visszatért, méghozzá 1950-ben Sebes Gusztáv hívására. Addig a Ganzban és az MTK-ban dolgozott a háborút követően, de Sebesnek stratéga kellett. Az ő dolga volt a politika, a szervezés, a kapcsolattartás a sok beleszólóval, a játékosok kiválasztása, a sajtó szűkszavú kezelése, Mándié az aprómunka, a taktika kitalálása, az egyéni foglalkozások.
Igazán talán már soha nem fogjuk megtudni, kié volt igazán az Aranycsapat világraszóló új taktikájának, a WM-rendszernek a kitalálása, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most 4-2-4-es felállásnak: a dicsőséget magáénak tudó Sebesé vagy Mándié. Nyilván mindkettejüknek részük volt benne.
Mándi nem ment el 1939-40-ben, amikor még lehetett volna, és nem ment 1945-47 között sem, amikor szintén: itthon maradt, itthon próbált magyar zsidóként megmaradni, majd újrakezdeni. De 1956-ban, a forradalom után Guttmann Béla, egy egykori MTK-legenda hívására elment Brazíliába.
Guttmann Puskásékkal, a Honvéddal került Dél-Amerikába, edzőként, a Honvéd-játékosok pedig azon a bizonyos engedély nélküli túrán jártak, pénzt és szerződést keresni. Guttmann ott ragadt, a Sao Paolo edzője lett és rögtön bajnokságra is vezette csapatát.
Mándinak az Aranycsapat mellett saját karrierje volt az ajánlólevél: az America vezetőedzője lett. Egy évre rá állást ajánlottak neki Izraelből: szövetségi kapitányi munkát! Edzői pályafutása legnagyobb sikereként értékelte azt az 5 évet: az Ázsia-bajnokság 1960-as ezüstérme az izraeli labdarúgás egyik legnagyobb sikere!
Szerződése lejárta után két meccsre még visszahívták az izraeli kispadra, majd végleg hazaköltözött hite szerinti hazájából, Izraelből földi hazájába, Magyarországra. 1969-ben, 70 évesen Budapesten hunyt el.
Mándi Gyula az egyetlen magyar edző, aki kontinensbajnokságon döntőt vívott csapatával. Talán az egyetlen, aki sántán 17 válogatott mérkőzést végigjátszott. Minden idők egyik legnagyobb magyar futballalakja. Ha az Aranycsapatról beszélünk, juthatna egy kis figyelem az ő emlékének is.
Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:
https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen
képek forrása: stefan2001.blogspot.hu, wikipédia
