HTML

Rajtam múlik

A Polgári Platform pártok fölött álló civil szervezet. Célunk az alkotmányos demokrácia és a szabadság eszméinek polgári képviselete, a szélsőségektől mentes középosztály kultúrájának népszerűsítése, a szabályozott, szabad piacgazdaság melletti kiállás, valamint az emberi jogok védelme. Legfontosabb küldetésünk, hogy mozgósítsuk az embereket a választásokon való részvételre, hiszen sorsunk a saját kezünkben van.

Köszönjük!

Friss topikok

Lelátói cigányozás: rasszizmus, vagy kiüresedett szitokszó?

2014.05.30. 19:07 :: rajtammulik

A hazai pályákon található gyűlöletkeltő megnyilvánulások visszaszorításának lehetőségéről beszélgettek volna a Polgári Platform tegnapi „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” pódiumbeszélgetésének résztvevői, ám már abban sem volt egyetértés a résztvevő Szurkolói Iroda elnöke, az MLSZ szóvivője, és az egyik Sportcsatorna főszerkesztője között, hogy rasszizmusnak számit-e, ha a szurkolói táborok kiüresedett szitokszóként „cigányozzák” egymást lelátói rigmusaikban, tudva, hogy természetesen a másik oldalon állók sem tagjai a kisebbségnek. A heves vita során nem alakult ki közös álláspont, mint ahogy abban sem értettek egyet, hogy a rigmusok visszaszorítására szemléletformáló társadalmi kampány, vagy a mérkőzések azonnal lefújása vezetne eredményre.

 2014-05-29-997.jpg

Somogyi Zoltán, a Polgári Platform alelnöke; Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője; Őri Márk, a Szurkolói Iroda elnöke; Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője

Az alábbiakban olvasható a beszélgetés összefoglalója.

A Polgári Platform meghívására ültek volna egy asztalhoz négy nagy hazai csapat (FTC, MTK, Újpest, Videoton) szurkolótáborának képviselői a "Szurkoljunk a rasszizmus ellen!" című, tegnap rendezett pódiumbeszélgetésen, hogy a hazai pályákon tapasztalható gyűlöletkeltő megnyilvánulások kapcsán fejtsék ki nézeteiket. Ám nem várt fordulattal, a négyből három szurkolói képviselő, Molnár Krisztián az FTC, Réti Zsolt, az Újpest és Tóth Gábor, az MTK színeiben végül mégsem foglalt helyet a pulpitusnál, és csak aktív nézőként vett részt a beszélgetésben. Mint elmondták, távolmaradásukkal a média által a szervezett szurkolókról sugárzott torz kép ellen, valamint a kormány szurkolókat érintő, társadalmi vitát mellőző „huligántörvénye” és intézkedései ellen szeretnének tiltakozni. Kifejtették: véleményük szerint a hazai médiumok huligán, a balhékat kereső csoportokként ábrázolják a szervezett szurkolókat, holott ezek éppoly sokrétűek, mint egyéb más civil szervezetek, és csak a szurkolói csoportok elenyésző része tesz gyűlöletkeltő megnyilvánulásokat a lelátókon. Kifogásolták továbbá, hogy a kormány nem kérte ki a szurkolók véleményét a kötelező regisztráció előkészítése során. A szabályozást alapvetően elhibázottnak tartják, véleményük szerint a hazai stadionokból hiányoznak azok az infrastrukturális feltételek, melyek lehetővé tennék, hogy a hatóságok a regisztráció segítségével valóban felléphessenek a problémás viselkedésű nézőkkel szemben. "A kötelező regisztráció bevezetése olyan, mintha egy amúgy gyenge minőségű terméket úgy próbálnának eladni, hogy közben megnehezítik a termékhez való hozzájutást. Félő, hogy ezzel azokat is elriasztják, akik még vásárolják ezt a terméket, akik még kijárnak a meccsekre" - hívta fel a figyelmet a beszélgetés elején Őri Márk, a Szurkolói Iroda elnöke, a Videoton képviselője, aki vállalta a beszélgetést.

Ezt követően Somogyi Zoltán, a Polgári Platform alelnöke felvezető beszédében kiemelte: mára a szurkolótáborok egymásnak szóló üzengetéseiben a „cigányozás” mindennapos dolog. A tömény rasszista rigmusok pedig a sportközvetítéseken keresztül behallatszanak a magyar családok lakásaiba is.

A felvezetésre reagálva rögtön heves vita alakult ki a résztvevők között arról, valóban rasszisták-e a lelátói rigmusok. Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője kiemelte, valójában mindkét tábor tisztában van vele, hogy a másik oldalon sem kisebbségek tagjai állnak. Számukra a rasszista kifejezések olyan szitokszavak, amiket egyszerűen azért használnak az ellenfél iránti utálat kifejezésére, mert a korábbi időkből ezek öröklődtek át, ezeket szokták meg. Hangsúlyozta: „Az MLSZ »A gyűlölet nem pálya« kampánya is azt emeli ki, hogy lehet, hogy a ’60-as évek Amerikájában divat volt, hogy a »derék« autószerelő hazament munka után megivott két sört, majd egy fehér csuklyával a fején kiment az utcára hőbörögni, és ez akkor talán pálya volt, de ma már nem az. Ezt kellene megérteniük a szurkolóknak is”.

Őri Márk hozzátette, aligha lehet valós rasszista töltete a szurkolói rigmusoknak, hiszen ma már minden csapatban fociznak feketebőrű játékosok, akiket a szurkolók éppúgy szeretnek és ölelgetnek egy-egy gól után, mint mindenki mást a csapatból. A Szurkolói Iroda elnöke egyenesen úgy fogalmazott: „A rasszista, vagy rasszistának tűnő megnyilvánulások marginális problémát jelentenek a magyar fociban. Annyi sérelem éri a szurkolókat mérkőzésről mérkőzésre, érdemes lenne előbb azokra megoldást találni. Hiszen amíg a készenléti rendőrök hada között kell a szurkolóknak beverekedniük magukat a meccsre, amíg rendőri atrocitások vannak, amíg egy nem megfelelő törvény, nem megfelelő infrastruktúrában való alkalmazása miatt 30 percig kell sorban állni, hogy a nézők bejussanak a pályára, addig a lelátói rigmusokkal nehéz foglalkozni.” Hangsúlyozta a szurkolói csoportok tagsága leképezi a társadalmat: vannak köztük menedzserek, mérnökök, tanárok és kőművesek egyaránt. Többségük maga sem nézi jó szemmel, ami esetenként a lelátókon történik, de valódi változást csak hosszú távú, szemléletformáló kampányokkal lehetne elérni. A most futó kampányokat ugyanakkor – tette hozzá az MLSZ kezdeményezésére utalva – olyan szakemberek készítik, akik bevallottan nem járnak mérkőzésekre. Így nincs is valós képük arról, mi miért történik a lelátókon. Kiemelte: „Ha ezek a szakemberek kijárnának a meccsekre, tudnák, hogy a lelátókon ma is vannak gyerekek, családok.”    

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője a rasszista megnyilvánulások kapcsán elmondta, „A sporteseményeknek a sportról kell szólniuk, politikai, antiszemita, rasszista üzeneteknek nincs helyük a pályákon.  A rasszizmus olyan társadalmi jelenség, mely időnként begyűrűzik a stadionokba. Ha vannak a lelátón hangadók, akkor bizony olyanok is átveszik ezeket a megnyilvánulásokat, akik hétköznapjaik során erre egyáltalán nem lennének fogékonyak”. A szóvivő kiemelte: az MLSZ küzd a maga eszközeivel a jelenség ellen, valamint remélhetően az új stadionok is segíthetnek a szurkolói magatartás megváltoztatásában. Az elkövetkezendő években 27 db NB1-es és NB2-es stadion épül, vagy újul meg. A Szövetség várakozásai szerint az új infrastruktúra, a kulturált körülmények, a tiszta székek és kiszolgálóhelyiségek, illetve az esetlegesen javuló játékszínvonal mind hozzájárulnak ahhoz, hogy mind több gyermek, család látogasson ki a mérkőzésekre. Ennek eléréséhez arra van szükség, hogy folytatódjon a klubok, szurkolók, és az MLSZ közötti párbeszéd.

A mindennapi tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy a szurkolókat nem hatja meg, ha csapatukat megbüntetik 200-300 ezer forintra, ez nem jelent számukra visszatartó erőt. Sokkal jobban fájna, ha lefújnák a mérkőzést és a csapat elbukna három pontot – hívta fel a figyelmet Somogyi Zoltán, majd rákérdezett: ha a bíróknak erre is lehetőségük van, miért nem történik ez meg?

Máté Pál válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy még csak idáig sem kell elmenni: „Hollandiában például nincs mérlegelési lehetősége a játékvezetőnek, hanem minden egyes rasszista, antiszemita rigmus esetén félbe kell szakítania a meccset, a csapatoknak pedig le kell vonulniuk az öltözőbe. Hollandiában egy mérkőzést sem szakítottak meg véglegesen, a meccsek végül mindig rendben lezajlottak. Láthatóan ez megfelelő eszköz arra, hogy felhívja a szurkolók figyelmét arra, hogy amit addig műveltek, elfogadhatatlan.”

 10414435_10152449718408540_3845303527882334949_n.jpg

Somogyi Zoltán, a Polgári Platform alelnöke; Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője; Őri Márk, a Szurkolói Iroda elnöke; Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője

5 komment

Steiner Endre, Steiner Lajos – az olimpikon testvérek

2014.05.22. 16:41 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Steiner Endréről és Steiner Lajosról olvasható.

hupdo022.jpgA testvérek életében, bár mindketten briliáns adottságokkal megáldott sakkozók, olimpiai sakkbajnokok voltak, markáns a különbség: míg Endre nem tudott hazájától és otthonától elszakadni, Lajos világjáró lett. Endre így odaveszett a II. Világháborúban, míg öccse, Lajos megmenekült, bár családjától örökre elszakadt.

Steiner Endre zsidó családba született Budapesten, 1901-ben. A család első gyermeke volt, két öccse, Lajos és István kettő és négy évvel voltak fiatalabbak. 1912-ben született húguk, Piroska jóvoltából maradt fent a legtöbb információ róluk és a családról.

Piroska így emlékezett vissza idősebb bátyja, Endre rövid életére: „Bandi, a legidősebb bátyám 1901. június 27-én született Budapesten. A Bandinak azt mondták az iskolában: „7 évig szoptatott a mamád”. Olyan erős volt. Nagyon szelíd fiú volt különben. Mivel Bandi volt a legidősebb, tengernyi szeretet, jóindulat áradt feléje. Apa a szeretetével túlságosan magához kötötte Bandit, még akkor is, amikor már nemzetközi sakkmester, olimpiai bajnok volt. 1936-ban Münchenben megnyerték a sakkolimpiát.
Magyarországon a származása miatt -- numerus clausus-- nem járhatott egyetemre. S mivel anya nagyon jól főzött, egyszerűen nem bírta megenni a kosztot Berlinben. Bandi hazajött és akkor ment el az Angol-Magyar Bankba hivatalnoknak. Nem is fejezte be az egyetemet. Aztán jöttek a leépítések, a világválság, nagy volt munkanélküliség, szűcs lett. Úgyhogy a Bandi sokáig nem nősült meg. Mint munkaszolgálatos volt Kárpátalján, ott ismerte meg a feleségét, Anicát 1942-ben.”

download.jpgLajosra így emlékezik Piroska: „Lajos (Saul) —a középső bátyám—(született 1903. június 14. Nagyvárad) Markó utcai reálba gimnáziumba járt az Endrével együtt. Lajos a nagybátyámra emlékeztetett mindig. Lázadó volt és mindig le akarta győzni a bátyját. Ő is nagyon erős volt. A bátyáimat nem vették föl itthon az egyetemre a származásuk miatt. A Lajos lediplomázott, mérnök lett. Németországban végzett. A Lajos önállóbb volt, bejárta az egész világot, mint világhírű sakkmester. 1937-ben már volt egy törvény, miszerint a katonaköteles korú zsidó férfiak nem hagyhatták el Magyarországot. Csak, mint sakkozó utazhatott ki, először meghívták a Szovjetunióba, részt vett valamilyen versenyen.  Majd keresztülutazott a Szovjetunión, kijutott Japánba, elment Új-Zélandra, aztán Ausztráliába. Sakk- turnén volt. 1936-tól Ausztráliában tele voltak vele a lapok. „... hogy teniszezik, úszik, birkózik, meg mi mindent csinál, és ugyanakkor sakkmester”. Ausztráliában nem kapta meg az állampolgárságot rögtön, csak miután megnősült (1939), elvette Ausztrália sakkbajnoknőjét. Nem találkoztam vele, mert nem bírt repülőre ülni, de beszéltünk telefonon sokat és leveleztünk. 1975-ben halt meg Ausztráliában.”

A sakksikerek ellenére tehát – Endre a két világháború között hat sakkolimpiákon játszott a magyar csapattal: három arany és két ezüstérmet szerzett, míg Lajos négyszeres olimpikon volt – származásuk miatt számkivetettek lettek. Steiner Endre 1944 telén halt meg, Magyarországon, munkaszolgálatosként. Steiner Lajos Ausztráliában telepedett le, és soha többé nem találkozhatott a családjával.

hupdo031.jpgAz egész család sorsa tragikusan alakult, a legfiatalabb öcs, István a Donnál veszett oda a téli hidegben. Édesapjuk Budapesten, betegségben, orvos híján, csillagos házban halt meg.

A képen Endre, Lajos és István között a húg, Deme Piroska, elöl a szülők.

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

képek forrása: centropa.org, royalchess.blogspot.hu

felhasznált források: centropa.org, wikipédia

 

Szólj hozzá!

Weisz Árpád – a futball tudósa

2014.05.15. 13:07 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Weisz Árpádról olvasható.

weisz2.jpgWeisz Árpád labdarúgót és edzőt itthon, Olaszországban, sőt, szerte Európában a futballtudomány alapjainak lefektetőjeként tartják számon. A 19. század végén született mester neve és munkássága máig élénken él a játékosok és a futballkedvelők fejében. 2013-ban Olaszországban rasszizmus-ellenes megmozdulás keretében emlékeztek a Holokausztban meggyilkolt sportemberre.

Weisz Árpád 1896. április 16-án született, vidéki polgári zsidó családba. Hamar Budapestre került, tehetségét felfedezték.  A Csili becenevet kapott balhátvéd gyorsan bekerült a válogatottba, a húszas évek elejére számos külföldi ajánlatot is kapott. Hívták Olaszországba és Csehszlovákiába is, 1923-ban az utóbbit választotta, kockáztatva, hogy többet nem szerepelhet a magyar válogatottban. Egy zsidókból álló csapatba, a Makkabi Brno-ba került, ahol csak magyarok játszottak, de itt nem maradt sokáig, egy év múlva az olaszországi Alessandriába költözött. Pár hónap alatt reflektorfénybe került, az Internazionale (akkori nevén Ambrosiana) szerződtette. Az 1925-26-os idényben ott futballozott, de játékosként már nem tudta a tőle korábban Magyarországon és Brno-ban megszokott briliáns játékot hozni. Annál inkább előtérbe került taktikai érzéke, és karrierje az edzőség felé terelődött. Előbb az Alessandria segédedzője volt, majd öt éven át az Inter vezetőedzője. A nevével jelzett korszak bekerült a csapat történelmének legszebb fejezetei közé. Újításokat hozott mind a taktikában, mind az edzés módszereiben. Az 1930-tól 1938-ig terjedő időszak jelentette pályája csúcsát. Nemzeti bajnokságok, illetve az 1938-as párizsi világkiállításon elnyert klub-világbajnokság kötődnek a nevéhez.  Máig a legsikeresebb külföldi edzők között tartják számon Olaszországban, két angol büszkélkedhet csak azzal, amivel ő: csapattal háromszor is nemzeti bajnokságot nyert.

weisz1.jpg1938 és Párizs kényszerű fordulópontot is hozott az életében. Ott ismerte fel, hogy nem maradhat a nácizmustól forrongó Olaszországban. Családjával Párizsba menekülve próbált új életet kezdeni, ahol azonban nem kapott munkát, így, már az éhezés határán, megragadott egy hollandiai lehetőséget: vezetőedző lett a Dordrecht csapatánál. Innen is származása miatt kellett távoznia. Miután 1940-ben Németország lerohanta a semleges Hollandiát, nemkívánatos személy lett. A város rendőrkapitánya a zsidótörvények értelmében az alábbi levelet küldte a klub vezetésének: „Az 1941. szeptember 15-i, zsidókat érintő törvénymódosítás értelmében Weisz Árpád nem tartózkodhat olyan területen, amelyen nagy közönség előtt verseny zajlik. Ennek értelmében melegen ajánlom Önöknek, hogy ne alkalmazzanak zsidót a csapatukban, különben ennek jelen körülmények között nagyon súlyos következményei lehetnek a csapatra nézve.” . A kitaszítottság évei következtek, melyek megviselték mind fizikailag, mind lelkileg. A Gestapo 1942-ben hurcolta el családjával. Felesége és gyerekei még abban az évben meghaltak Auschwitzban. Weisz Árpád 16 hónapot élt a haláltáborban, egy hónappal annak felszabadítása előtt halt meg. Sokáig homály fedte a sportember életének és halálának részleteit. Sorsával a ’60-as évek közepétől kezdtek újra foglalkozni kortárs edzők és játékosok emlékezései nyomán.

2013. január 15-én, a Bologna–Internazionale kupamérkőzésen, a két csapat játékosai Weisz feliratú mezekben vonultak pályára, az olasz stadionokban tapasztalható rasszista megnyilvánulások elleni tiltakozásképpen. „Weisz szerves és elválaszthatatlan része az Inter történetének, akiről a múltban is megemlékeztünk, és ezt a jövőben is rendszeresen meg kívánjuk tenni” – mindezt Massimo Moratti, az Inter elnöke.

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

kép forrása: futball-anno.blogspot.hu

felhasznált források: wikipedia.hu, http://www.fourfourtwo.hu/hirek/magyarorszag/weisz-arpad-az-edzok-fejedelme

Szólj hozzá!

Címkék: foci stadion rasszizmus antirasszista

Weisz Richárd – a sportpolihisztor, aki újra életet lehelt az MTK-ba

2014.05.08. 12:38 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Weisz Richárdról olvasható.

weisz_richard.jpgHihetetlen ereje volt. Szerencséjére volt, aki segített jó irányba kanalizálni azt, így gyerekként nem az aszfaltot, hanem a tornaterem padlóját koptatta tornatanára, Ottó József noszogatására, aki felismerte a fiatal fiú izmos testalkatában rejlő lehetőségeket.

Az 1908-ban született Weisz Richárd rendkívül sokoldalú sportolóként vonult be a történelembe: tornázott, atletizált, majd evezett, és nagy szerencsére, eljutott a birkózáshoz is, ahol legnagyobb sikereit aratta. 21 évesen, már az MTK színeiben megnyerte az első, még nem hivatalos országos birkózóbajnokságot. Az ezt követő 10 évben minden trófeát elvitt itthon közép- és könnyűsúlyban, amit csak lehetett. Ebben az időszakban a birkózás mellett súlyt is emelt, és ebben a sportágban is magyar bajnok lett, egymás után négyszer! És ha ez mind nem lett volna elég, 1905-ben, mintegy mellékesen, a kötélhúzó-szakosztályt is győzelemre segítette.

Olimpikonná birkózásban vált, 1908-ban, Londonban. Egyedi technikája, mely a mozgékonyságon, és a meglepetés erején alapult, kifogott az akkori, javarészt statikusabb taktikát előnyben részesítő versenyzőkön.

Ígéretesen induló pályafutása azonban korán derékba tört. Fogadásból kiállt az akkori nehézsúlyú profi világbajnok, a német Cziganiewitz ellen –bárhogyan is próbálták lebeszélni, többek között Brüll Alfréd, az MTK akkori elnöke is - és persze le is győzte. A Magyar Atlétikai Szövetség azonban nem hunyt szemet az egyszeri eset felett: Weisz-t profi birkózónak minősítette, és így a további amatőr karrierjének befellegzett, versenyen többé nem indulhatott.

Ezt követően cirkuszokban lépett fel. A háborút túlélte, illetve ekkortájt még arra is volt energiája, hogy 1945-ben felkarolja az 1942-ben feloszlatott MTK újraélesztésének ügyét. A klubot saját lakásán, barátaival alapította újra.

A háborút ugyan túlélte, közvetetten mégis az végzett vele. Éhezéstől legyengült szervezete nem tudott megküzdeni egy betegséggel. Weisz Richárd, Magyarország első birkózó olimpiai bajnoka 1945-ben, 66 évesen elhunyt, így nem lehetett tanúja szeretett klubja feléledésének.

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

kép forrása: sportesirodalom.blogspot.com

Szólj hozzá!

Címkék: rasszizmus antirasszista

Adler Zsigmond, a nagy kisember

2014.05.04. 15:25 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Adler Zsigmondról olvasható, Rónai Egon tollából.

 adler_papp.jpgTényleg kicsi volt. Nagyon. Legyen elég annyi, hogy soha nem kellett verseny előtt fogyasztania, neki nem okozott gondot, hogy az előírt súlycsoporti határon belül maradjon. A légsúly volt az övé, ami akkoriban 112 fontot, azaz 50,8 kg-ot jelentett. (Ma 52 kg a súlycsoport felső határa.)

Kicsi volt, de vagány, hát verték. Nem a ringben, ott ritkán, hanem a grundon, sokszor. Az egyik kínos, fájdalmas délutánon rájött, hogy meg kell tanulnia megvédeni magát. Elballagott a helyi sportklubhoz körülnézni, mit lehet ott csinálni. Ez Óbudán a Torna és Vívó Egylet, azaz a ma is működő TTVE volt. A birkózó szakosztályon belül zajlott az bokszélet: akkoriban országosan sem volt önálló még a sportág.

Adlerről gyorsan kiderült, hogy nem ijed meg az amúgy igen pici árnyékától: jó ritmusérzéke, fürgesége és a grundról hozott vagánysága remek elegy volt a ringben. Elég idősen, 16 évesen kezdett bokszolni, de ez akkoriban nem volt valódi hátrány: a külvárosi gyerekek javarésze rendelkezett azzal az állóképességgel, ami a sporthoz kellett.

1917-et írtak akkoriban, az amatőr sport az olimpiai mozgalom megjelenésével létjogosultságot nyert. A közgondolkodás változása, a polgári világban korábban lenézett testmozgás elismerése kultúraként, az antik eszmények divatja megváltoztatta a lehetőségeket is. Volt lehetőség a szegénysorú fiúk előtt is, főleg, mert a legtöbb egyesület számára a sikeres szereplés idővel fontosabbnak látszott a származási-vagyoni viszonyoknál.

Adler Zsigmond, a sokgyermekes családból származó Zsi, vagy Zsiga gyorsan kitűnt a többi közül. 1923-ban Budapest-bajnokságot nyert a súlycsoportjában – az első alkalommal kiírt bokszverseny első győztese volt, lévén övé a legkisebb, tehát elsőként ringbe lépő súlycsoport. A következő évben ő aratta a magyar ökölvívó válogatott első hivatalos győzelmét. Az osztrákok ellen vívtuk az első hivatalos nemzetek közötti versenyt, ahol 10:2 arányban nyertünk, és ahol persze megint Adler lépett elsőnek szorítóba, és nyert is, méghozzá kiütéssel. Érdekesség, hogy nem a saját nevén, hanem Sas néven versenyzett.

Az időközben önállósodó ökölvívók elváltak a birkózóktól, saját szövetséget alapítottak és a magyar versenyzők elindultak a legelső, 1925-ös stockholmi Európa-bajnokságon! Adler lett az Európa-bajnokságok történetének első ringbe lépő versenyzője, persze így az első magyar Európa-bajnoki résztvevő is! Csakhogy 1925. május 5-én, első meccsén vereséget szenvedett.

Még csak 24 éves volt, de ezzel elment a kedvbe a versenyzéstől. Akik ismerték, azt mondták, igazán soha nem is érdekelte. Húsz éves sem volt, amikor elkezdett a jelentkező fiatalokkal foglalkozni, alapmozgásokat, ütéseket gyakorolt velük.  Lényegében ösztönösen, jó szándékból, majd mindinkább hivatásból kezdett edzősködni.

Amikor a BTK-ban állást ajánlottak számára, örömmel fogadta el – edző lett és megtalálta a hivatását.

Első és utolsó veresége volt a stockholmi. Később mindig erre a mérkőzésre hivatkozott, ha arról kérdezték, milyen a jó bokszoló.

-         Engem mindig arra tanítottak, hogy gyorsan kell nagyot ütni. Ott megtanultam, hogy nem kell sietni. Lassan inkább, okosan. Persze a végén gyorsan, nagyot! – hunyorított csibészesen.

Hogy okosan hogyan kell bokszolni, ahhoz leghíresebb tanítványa, az utolérhetetlen Papp László mérkőzései tekinthetők tananyagnak. A feltérképezett, kiismert ellenféllel szemben felépített taktika, mellette a gyors, hatékony lábmunka, finom, szurkáló ütések között kemény csapások, és ha lehetőség nyílik, gyors sorozások. Igaz, Papp Lászlót szinte kész versenyzőként kapta, már kétszeres olimpiai bajnokként került hozzá teljesen, 1953-ban, bár már korábban is dolgoztak együtt. Zsiga haláláig hűségesek maradtak egymáshoz.

De most nagyot ugrottunk. Stockholm után ímmel-ámmal még elindult 1928-ban a csapatbajnokságon (megnyerte a BTK), de nem akart bokszolni: edző volt akkor már, nevelő.

Dolgozott a zsidótörvények idején. A vészkorszak idején is. Származása miatt bujkált, szökött, de valahol, valahogy majdnem végig volt edzés. Az élete lett a boksz, és a túlélés, a lelki regenerálódás eszköze is.

Hogy mit tudott és honnan tudta? Sportágáról alighanem mindent és ösztönösen. Elvégezte ugyan a TF-en a szakedzőit, de ő maga soha semmit nem írt, sem módszertant, sem tankönyvet. Mindmáig úgy emlegetik mégis, mint a modern boksz forradalmasítóját.

Edzősödött klubja mellett a ’32-es és ’36-os olimpiára készülő válogatottak mellett is. Csiszolta tudását maga is, hogy megtalálja azt az arányt, amire saját EB-veresége kapcsán érzett rá.

A sok mozgás, a precíz, az ütéstávot, de a taktikai megfontolásokat is kiszolgáló fáradhatatlan lábmunka, és a felőrölhetetlen erőnlét jelentették versenyzői sikereinek alapját. A Szabadság-hegyi ösvények, a különleges engedéllyel kivágott fák jelezték, hogy erőnléti edzésként nem csak a teremben gyötrődést tudja elképzelni: az edzőtáborok komoly erdészeti szakmunkává váltak a sportolóinak.

Valahogy tudta, kinek mi a legjobb: ezt nem is lehet tanítani. Szót értett a versenyzőivel, megtalálta az erősségüket a ringben és ösztönözte őket azon kívül is. Sok méltánytalanság érte. Eljött a tudományos korszak, amikor tankönyvekből, tanszékeken oktatták az elméletet, sokszor arra alapozva, amit Adler Zsigmondtól láttak… Aki nem írt szakkönyveket, aki nem szerzett diplomát… Támadták ezért is. S persze mindig ott volt a politika, de erről kicsit később…

Elküldték klubtól, válogatottól, mondvacsinált, irigységből fakadó indokokkal. Megtörten távozott, hogy azután, amikor visszahívták – és mindig visszahívták -, zokszó nélkül menjen.

A háború utáni első olimpián Csík Tibor személyében már olimpiai bajnokot is adott a sportágnak. Ő volt az edzője az akkor már csehszlovák színekben a dobogó tetejére álló Torma Gyulának is. És bár nem hivatalosan még, de dolgozott már Papp Lászlóval is (akinek akkor még Fehér István volt a mestere).

Megkerülhetetlen Adler élettörténetében a Papp Lászlóhoz fűződő viszonya. Sokat köszönhettek egymásnak, és sok rossz történt velük elszakíthatatlan barátságuk miatt. Apa-fiú, mester és tanítvány kapcsolat volt az övék. Amikor 1955-ben a pártközpont a nagyszájú vagányt azzal büntette, hogy tanítványaival nem utazhat az EB-re, dühében Papp László sem utazott el. A pletykák szerint ezt büntették később azzal, hogy akadályozták profi karrierjét, nem engedték el az Egyesült Államokba bokszolni, súlycsoportjának profi világbajnoki címét megszerezni. Adlernek sem bocsátottak meg: sem a tokiói, sem a mexikói olimpiai csapattal nem utazhatott el, saját tanítványai nélküle voltak kénytelenek a ringbe lépni!

A két félretett, a politika, a „rendszer” által büntetett emberre mégis szükség volt. A mexikói olimpia a sportág számára teljes leégést hozott, kellett a tudás és a tekintély: mindkettejüket felkérték, de ők csak együtt vállalták a válogatott vezetését. A ’70-es évek óriási sikersorozata kezdődött velük! Ma úgy gondolunk vissza a válogatottak szenzációs mérkőzéseire, mint a magyar ökölvívás aranykorára.

Néhány név Adler Zsigmond nevelői-edző munkájának illusztrálására: Török Béka, Gedó György, Badari és Harangi, Énekes és Kajdi…

1948-tól irányította a Vasas ökölvívó szakosztályának felkészülését, majd azután dolgozott az Újpesti Dózsában is.

Mondják, nem büntetett, csak munkával, mert abban hitt. Nem volt pénzelvonás egy éjszakai kimaradásért: másnap többet dolgozott a lump sportoló – ha éjjel erős, nappal se legyen gyenge!

Aki bokszolni akart, nem zavarta el, még ha tehetségtelennek látta is. Megmondta, mire számíthat a fiatal, ajánlott neki helyet, ahol kedvtelésként öklözhet. Beszélték róla: tévedhetetlen. Nyilván nem volt az, de hogy elképesztő érzékkel látta meg a tehetséget, tudta kibontakoztatni, fedezte fel az erősségeit a sportolóinak, az bizonyos.

A müncheni olimpia után az idősödő mester visszavonult.

Tanítványai feltétel nélküli szeretettel emlékeztek rá 1982-ben bekövetkezett halálakor. Ő volt az ország első mesteredzője (minden sportágat ideértve). Tanítványai pedig lassan szintén kiöregednek az ökölvívóéletből, már ha egyáltalán a közelében maradhattak.

Az emlékezet is kopik. Pedig sok Adler Zsigmondra lenne szükség…

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt:

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

kép forrása: http://mivanma.postr.hu/adler

Szólj hozzá!

Címkék: stadion rasszizmus antirasszista

Rasszista dühöngés helyett békés szurkolást!

2014.04.30. 22:15 :: rajtammulik

A Polgári Platform és a Szabad Piac Alapítvány „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” címmel kampányt indított annak érdekében, hogy segítse a klubok és az Magyar Labdarúgó Szövetség munkáját a lelátókon egyelőre a még mindennapos rasszizmus felszámolásában.

SomogyiZ.JPGA rasszizmus ma már ciki – mondja a kezdeményezés egyik életre hívója, Somogyi Zoltán. A Polgári Platform alelnöke az európai stadionokra hivatkozik, ahol régóta nem divat a rasszizmus, viszont teltházzal működnek. A kettő között van összefüggés. A gyűlölködő kisebbség itthon elriasztja a normális többséget. Az agresszivitás azokat is távol tartja, akik a játék színvonala ellenére kilátogatnának a magyar bajnoki mérkőzésekre. Ha nincs néző, akkor pénz sincs. Pénz nélkül pedig nem lesz foci se – ahogy Puskás Öcsi leszögezte.

Somogyi Zoltán úgy véli, hogy a szemléletformálás mellett egységes és határozott fellépésre van szükség a Liga részéről is. Szerinte a klubokra kirótt pénzbüntetés önmagában nem segít, mert a szurkoló azt nem érzi a saját veszteségének. A rasszista szólamoktól kísért meccseket le kell fújni – állítja. Ha emiatt pontot veszít a csapat, a szélsőségesek is meggondolják mit kiabálnak. A tét azért nagy, mert a mérkőzéseket a tévé is közvetíti, így sok százezer családhoz jut el, ami a stadionokban történik. Somogyi Zoltánnal készült interjút a Nemzeti Sport Online-on olvashatják.

Szólj hozzá!

Címkék: interjú nemzeti sport antirasszista somogyizoltán

Braun József, „Csibi” - akit az angol nem adott az angoloknak

2014.04.24. 17:50 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb része Braun Józsefről olvasható, Rónai Egon tollából.

Braun-Jozsef.jpgAzt mondják, ő volt minden idők legjobb magyar jobbszélsője.
Nyilván minden ilyen kijelentés suta, hiszen összevethetetlen tényezőket hasonlít: mások voltak a feltételek, az elvárások, más a tempó, a technika, még a labda is. De mégis: annyival nőtt vetélytársai fölé a maga korában, annyira kiemelkedő tehetség volt, hogy mindenkor megállná a helyét.

Szegény gyerek volt, de korántsem nincstelen. Apja múlt század eleji kistisztviselő fizetése arra volt jó, hogy a négy polgárit elvégezhesse, arra már nem, hogy egyetemről ábrándozhasson. Braun Józsefet amúgy is foci érdekelte a leginkább. Sokgyermekes családba született, otthon nyilván csak örültek, ha nincs láb alatt a gyerek, és mégis biztosan lehet tudni, hol van: nyilván az Almássy téri grundon rúgja a rongylabdát, mint mindig.

Ott is fedezték fel, nem az iskolában: egyszer a VAC edzője szúrta ki magának a kis növésű, vékony gyereket, aki sorra bolondot csinált a többiekből cseleivel, gyorsaságával. 13 évesen lett igazolt futballista a kimondottan és zártkörűen zsidóklubban, 15 évesen pedig pénzkeresővé vált: leigazolta az MTK!

Persze, ennek is története van. A valaha volt legjobb nálunk dolgozó külföldi edző bizonyos Jimmy Hogan volt. Nem csak a munkája, az élete volt a futball, járta a pályákat, az amatőrmeccseket, a terek közti csatákat. Egyszer az Angol Parkban – a most megszűnt Vidámpark elődjében – sétált, amikor kiszúrt magának két fiút. Szenzációsan játszottak, megértették egymást, sorra rúgták a gólokat.

Mondhatjuk, hogy bár már igazolt focisták voltak, mégis Hogan fedezte fel Orth Györgyöt és Braun Józsefet. Később így emlékezett: - Istenáldotta tehetségek voltak. Orth volt a legintelligensebb és legjobb, akit valaha pályán láttam, Braun a legtörekvőbb, legtudatosabb, aki a kezem alatt dolgozott.

1916-ban Braun Csibi, 1917-ben Orth Gyuri is az MTK-ba igazolt. 15 évesek voltak, két éven belül mindketten a felnőtt válogatott tagjai, alapemberei lettek. Hogannek Braun személyesen is sokat köszönhetett. Ő maga tanította angolul, és ragaszkodott hozzá, hogy iratkozzon be gimnáziumba.

Jimmy Hogan 1922-ig dolgozott az MTK-nál, majd még egy évre visszatért. Díszvendége volt az MLSZ kérésére a londoni 6:3-nak, az évszázad mérkőzésének. Hat bajnokságot nyert az MTK-val, azóta is ő a legsikeresebb külföldi edző. De az MTK adta a válogatott gerincét is: Schlosser, Schaffer, Feldmann, Braun, Molnár, Opata, Kertész, Orth nélkül évekig nem volt nemzeti tizenegy!

Braun 18 évesen elnyerte az Év labdarúgója címet. Akkor már válogatott és magyar bajnok volt. Sőt, rögtön az első „felnőtt” idényében – nem egészen 17 évesen - tagja volt a veretlen, 147:10-es gólaránnyal bajnok csapatnak, amelyet utána évtizedekig emlegettek a Hungária körút környékén. Braun Csibi gyors volt, erőszakos, kiszolgálta a szélről a belsőket, de maga is gólveszélyes volt. Az elsők egyike volt, aki szélsőként hajlandó volt visszamenni, védekezni. Nem elsősorban azért, mert ezt kívánta meg a taktika, hanem mert a saját 16-osától indulva labdával együtt is méterekkel verte a vele versenyt futó védőket.

Kicsit szinte mindig fájt valamije. Utaztak rá az ellenfelek, gyakran nyilvánvaló volt, hogy a nem túl sportszerűre szabott taktika része, hogy őt gyorsan, az elején rúgják le. Soha nem törlesztett, nem veszekedett a pályán. Hogan azt mesélte: úgy szólt a mondás az öltözőben: ha annyira jók vagyunk, akkor bírnunk kell!

Idézzük még egyszer Jimmy Hogant egy történet erejéig: „A Budapest-válogatott néven kiutazó, egy-két játékossal megerősített MTK egykori csapatom, a Bolton Wanderers ellen játszott. Orth és Braun megőrjítette az angolokat, 90 percig keresték a labdát, végül 4:1-re nyertünk. A Bolton menedzsere, Charles Foweraker a meccs után odajött a banketten: ezt a két fiút mennyiért adod, kérdezte, ezek csodálatosak! Nem adtam semmiért.”

Braun 1921-ben súlyos sérülést szenvedett. Egyes források Achillesín-szakadásról, mások sípcsonttörésről szólnak – mindkettő elég egy sportpályafutás befejezéséhez, főleg a korabeli sportorvoslás állapotában. Csibi visszatért a pályára, bár mondták, soha nem volt már a régi! Főként a gyorsaságából származó előnyt veszítette el, de persze a tudása a régi maradt és az elég volt ahhoz, hogy megkérdőjelezhetetlen legyen a helye az MTK-ban is, és a válogatottban is.

Sportpályafutásának legnagyobb kudarca is a válogatotthoz fűzi. Sokan az ő nyakába varrták az 1924-es olimpián elszenvedett kínos kudarcot: a magyar csapat Egyiptomtól elszenvedett 3:0-s vereségét! A párizsi olimpia egyik esélyesét verte a kicsit megmosolygott afrikai csapat az olimpia nyolcaddöntőjében! Nyilvánvaló így utólag, hogy a három gólt nem egyedül Braun kapta, ráadásul már a 4. percben vezettek az egyiptomiak, de kétségtelen, hogy 0:1-nél Csibi kihagyott egy 11-est! A szövetségi kapitány Kiss Gyula és az MLSZ elnöke lemondott.

Braun pedig régebbi sérülésére hivatkozva kisvártatva abbahagyta a labdarúgást. Huszonhét alkalommal volt magyar válogatott, az MTK-val kilencszeres bajnok lett, 161 bajnokin 78 gólt rúgva.
Hála Hogan előrelátásának, volt érettségije, beszélt angolul, banktisztviselőként, idegennyelvű levelezőként helyezkedett el… Egy darabig bírta is foci nélkül. Aztán 1934-ben a Felvidékre hívták és hosszú évekre ott is ragadt: előbb a füleki FTC, majd Pozsonyban az 1. CsSK, végül Losoncon a LAFC edzője volt. Aztán bejöttek a németek Csehországba, jött a náci hatalomátvétel Szlovákiában – Braun Csibi pedig visszatért Budapestre.

Munkát már nem kapott, korábbi bevételeiből, majd barátai segítségéből élt. Zsidó volt, megbélyegzett itthon is. Akik 17 évesen az év futballistáját, majd a magyar válogatott „kinevezett” jobbszélsőjét látták benne, most nem emlékeztek már semmire: 1942-ben munkaszolgálatra vitték, ahonnan soha nem tért haza.

1943-ban a mai Ukrajna területén, Korotecben hunyt el. Mártírhalált halt a legkitűnőbb jobbszélső.

Képek forrása: www.labdarugo.be
Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen

Facebook oldalt.
https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

Szólj hozzá!

Címkék: Braun Jozsef igy sportoltak

Bródy György - a munkaszolgálatot túlélő olimpikon

2014.04.17. 15:56 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb részében Bródy Györgyről írunk.

brody_gyorgy.jpgBródy György, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, második olimpiai diadalát az elhíresült berlini olimpián aratta, ami a náci Németország és Hitler nagyszerűségét volt hivatott hirdetni. Kapus volt, döntő szerepe volt a győzelemben, ahogyan az 1932-es Los Angeles-i olimpián is. Komjádi Béla felfedezettje volt.

Húsz éves korától egy évtizeden át szerepelt a válogatottban, 74-szeres válogatott volt. A zsidótörvények miatt először nem versenyezhetett a háború ideje alatt, majd annak utolsó két évét munkaszolgálatosként töltötte a keleti fronton. Bár az olimpiai bajnokok elvben mentességet kaphattak a munkaszolgálat alól, ez a gyakorlatban nem működött. Olimpikonokat, világbajnokokat öltek meg a származásuk miatt, Petschauer Attila, Barun József, Garai János, Gerde Oszkár életét a nácik vették el.

Bródy György túlélte a munkaszolgálatot. A háború után az úszószövetség tisztviselője lett, majd munkája révén külföldön telepedett le, először Belgiumban élt, később a Dél-Afrikai Köztársaságban.

A háború, a gyűlölet eszméje nem tette lehetővé Bródy György számára sem, hogy a sikereinek önfeledten örülhessen. Az 1936-os berlini olimpián a magyar csapatnak Hitler jelenlétében, Sieg Heil kiáltások hangzavarában kellett küzdenie. Erőteljes lélektani hadviselés folyt azért, hogy a magyarokat letaszítsák az olimpiai trónról. De a csapat győzött! Az eredményhirdetést „titokban” tartották meg a „propaganda-olimpián”, ahol a magyar csapat összesen 10 aranyérmet, 1 ezüstöt és 5 bronzot nyert el.

Az 1936-os vízilabdacsapat

 Olympic_gold_medalist_hungarian_water_polo_team_(1932,_Los_Angeles).jpg

A képen, jobbról balra: Ivády Sándor, Bródy György, Vértesy József, Németh János, Homonnai Márton, Keserű Alajos, Halassy Olivér

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen,  kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt.

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

Képek forrása: mob.hu, wikipédia

Szólj hozzá!

Címkék: rasszizmus szurkolás antirasszista

Székely Éva – a pillangókisasszony

2014.04.10. 13:32 :: rajtammulik

A Polgári Platform sorozatot indított azokról az emberekről, akik maradandót alkottak a magyar sportban, így büszkeséget és jókedvet teremtettek hazánkban, de nem szerepelnének egyetlen rasszisták által megírt magyar sporttörténetben sem. Mert a rasszisták gyengíteni akarják a magyar nemzetet, nem erősíteni. Sorozatunk újabb részében Székely Éváról írunk.

szekely éva.jpgSzékely Éva zsidó családba született, 1927. április 3-án, Budapesten. Így vall gyökereiről: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám a Felvidékről; a mi családunk nem volt se szegény, se gazdag. Az apukám nagykereskedő volt, és amikor a kollégáit behívták munkaszolgálatra, az anyukámmal mi vittünk a hátramaradóknak ételt. Abban nőttem fel, hogy az embernek segítenie kell… Úgy kezdődött, hogy zsidók vagyunk. Vagyis én ma is zsidó vagyok, illetőleg nem vagyok semmi, csak annak születtem, és az maradtam.”.

 Az 1936-os berlini olimpia rádióközvetítéseit végigizgulva öntötte el, mindössze kilenc évesen, hogy sportoló lesz, és elkezdett úszni a Ferencvárosban. Aktív versenyzői pályájának kezdete éppen a Második Világháború idejére esett. 1940-ben még magyar bajnok lehetett, azonban a háború végéig a zsidótörvények nem tették lehetővé, hogy versenyezhessen. Az életveszély, bujkálás és szökés évei következtek számára.

1945-ben tudott visszatérni a versenyzéshez, és 1960-as visszavonulásáig 15 évnyi aktív és sikeres pályát „úszott be”. 1945-ben országos csúcsot állított fel 100 méteres mellúszásban, és 1947-ben ő volt az első nő, aki pillangótempóval úszott, 200 méteren. Első olimpiáján, az 1948-as Londonin, 200 méter mellen negyedik lett. Helsinkiben, 1952-ben, ugyanebben a számban olimpiai bajnokként tündökölt, négy évvel később, Melbourne-ben pedig ezüstérmet szerzett. Visszavonulásában szerepet játszott, hogy a római olimpia előtt választás elé állították őt és férjét: csak az egyikük mehet, nehogy disszidáljanak (mivel korábban 1957-58 között egy évet az Egyesült Államokban töltöttek). Éva maradt itthon.

Míg a Második Világháború veszélybe sodorta életét és megfosztotta a sporttól, az azt követő rendszer először nem tudott mit kezdeni vele, majd skatulyákba tagozta. Székely Éva így vallott a folyamatos üldöztetésről és a címkézésről: „Mi minden voltam már ebben az országban. Ugye, először, a nyilasok alatt voltam kiirtandó személy. Aztán jöttek a szovjetek, és lett belőlem osztályidegen. Aztán azon is túljutottunk, úsztam világcsúcsot, nyertem olimpiát, s lettem a dolgozó nép kiváló képviselője. Ezen is túljutottunk, s lett belőlem a reakciós felesége. Ilyenkor egyet tehetsz, megpróbálsz ember maradni… Tudja, engem már vittek volna a lakásból a Dunához, az egyik nyilas le akart lőni, amikor a papám azt mondta, ne tegye, én vagyok Magyarország úszóbajnoka. Rám nézett a nyilas, kérdezte, hogy hívnak, megmondtam, s ahogy rám nézett, az egyik szeme kék volt, a másik barna. Soha életemben nem láttam még ilyet. Káromkodott, ott hagyott. De a többieket mind belelőtték a Dunába. És képzelje, mi történt 1950-ben. Magyar bajnokságot nyertem, álltam a dobogón, eredményhirdetés, az úszószövetség tiszteletdíját átadja X.Y, s kapok egy Déryné szobrot. Most is őrzöm, ott van a vitrinben. Tudja, a sport az minden politikai rendszernek a reklámja, s bemondják, hogy az Államvédelmi Hatóság tiszteletdíját átadja X. Y. őrnagy, s jön felém az a kétféle szemű nyilas. Nézek rá dermedten, ő is néz engem, majd kezet fogunk.”

Székely Éva visszavonulását követően gyógyszerészi és sportedzői diplomát is szerzett. Utánpótlásedzőként tevékenykedett, lányát, Gyarmati Andreát is ő edzette. Munkája mellett nagy sikerű könyveket írt, az egyik címe szállóigévé vált: „Sírni csak a győztesnek szabad.”.

Ha tetszett a poszt, és szeretnél szurkolni a rasszizmus ellen, kövesd a Szurkoljunk a rasszizmus ellen Facebook oldalt.

https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen

kép: www.kukse.hu

Szólj hozzá!

Címkék: rasszizmus szurkolás antirasszista

Pisont István is fellép a rasszizmus ellen

2014.04.06. 00:17 :: rajtammulik

Különleges kezdőrúgással vette kezdetét a Budapest Honvéd - DVTK mérkőzése. A kezdőkörbe Pisont István, az MLSZ U18-as válogatottjának szövetségi edzője lépett, hogy felhívja a figyelmet a hazai pályákon tapasztalható kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére. A kezdőrúgást megelőzően a szurkolók és a játékosok a hangosbemondón keresztül meghallgathatták a Polgári Platform antirasszista kiáltványát is:

Hiszünk a fociban, a világ legjobb játékában.

Hiszünk a versenyben.

Hiszünk a tisztességben,

Hiszünk a csapatunkban.

Hiszünk a győzelemben.

A pályán csak az számít, hogy ki a gyorsabb, az ügyesebb, a tehetségesebb.

Mindegy, hogy egy játékos, vagy egy szurkoló milyen bőrszínnel született.

Mindegy az is, hogy egy játékost, vagy egy szurkolót gyerekként milyen vallásúnak neveltek.

A foci összeköt mindannyiunkat.

 

Szurkoljunk együtt a rasszizmus ellen.

 

A videóban Pisont István hívja fel a figyelmet a rasszizmus veszélyeire.

Szólj hozzá!